Látványos csillagászati következményekhez vezet. Néhány ilyen esemény akár egész galaxisokat is képes alakítani, létrehozva a legnagyobb ismert egyedi struktúrákat.
A mai Univerzum átlagosan rendkívül hideg hely. Kozmikus történelmünk bármely korszakában bármely megfigyelő a minden irányú sugárzás egyenletes fürdőjét tapasztalja, amely az ősrobbanáskor keletkezett. Ma, a mi szemszögünkből nézve, ez az abszolút nulla fok felett mindössze 2,725 K, és ezért kozmikus mikrohullámú háttérként figyelhető meg, a mikrohullámú frekvenciákon tetőzve. Nagy kozmikus távolságokban, ahogy visszatekintünk az időben, ez a hőmérséklet a megfigyelt, távoli objektum vöröseltolódásától függően melegebb volt. Az intergalaktikus térben csak az ősrobbanás visszamaradt izzása melegíti fel jelentősen az anyagot. Hőmérséklete kevesebb mint 20 K, ezért a látható és a közeli infravörös fényben is láthatatlan marad, de a kozmikus mikrohullámú háttér hőmérsékletéhez képest még mindig elég meleg.
Az abszolút nulla foknál 2,725 K-kal csak azok a helyek hidegebbek, amelyek aktívan hűtik magukat. Az ebből a csillagból kilökött gáz hihetetlenül gyorsan tágult, ami miatt adiabatikusan lehűlt. Vannak benne olyan helyek, amelyek hidegebbek, mint maga az ősrobbanásból visszamaradt izzás. Az Univerzum anyagát azonban számos mechanizmus melegíti fel. A Tejútrendszer által a Nagy Magellán-felhőre kifejtett árapályerők csillagkeletkezési hullámot indítanak el benne, amelynek eredményeként több százezer új csillag keletkezik. A csillagkeletkezés által az Univerzumba juttatott energia az egyik elsődleges forrás, amely felmelegíti az anyagot a galaktikus környezetben: a csillagok például sugárzást bocsátanak ki, amely a közeli gázra és porra csapódik.
A Sas-köd belsejében található híres Teremtés Oszlopai (Pillars of Creation) egy olyan hely, ahol új csillagok keletkeznek a párolgó gázzal folytatott versenyben. A még hűvösebb gáz hosszabb hullámhosszon sugároz. Az újonnan keletkező csillaghoz közelebb a sugárzás protoplanetáris struktúrákat váj ki. A protoplanetáris korongok elsősorban egyetlen síkban alakulnak ki, és inkább a bolygóképződés magakkréciós forgatókönyvét támogatják. A korongszerkezetek infravörös és milliméteres/szubmilliméteres hullámhosszon is láthatóak. A több száz fokra felmelegedett protoplanetáris korongok az egész infravörös tartományban sugároznak. A Sh 2-106 csillagkeletkezési régió érdekes jelenségeket mutat be, beleértve a megvilágított gázt, a megvilágítást biztosító fényes központi csillagot és a még el nem fújt gáz kék visszaverődését.
A régió különböző csillagai valószínűleg sokféle múltú és generációs történelmű csillagok kombinációjából származnak, de egyikük sem érintetlen: mindegyikük jelentős mennyiségű nehéz elemet tartalmaz. A magasabb energiájú jelenségek azonban látványos csillagászati következményekkel járhatnak. A legtöbb galaxisban csak néhány csillagkeletkezési régió található: ahol a gáz összeomlik, ott új csillagok keletkeznek, és az ionizált hidrogén az adott régiót körülvevő buborékban található. Egy csillagkeletkezési galaxisban nagyjából maga a galaxis is csillagkeletkezési régió, az M82, a Szivar-galaxis áll a legközelebb ilyen tulajdonságokkal. A forró, fiatal csillagok sugárzása ionizálja a különböző atomi és molekuláris gázokat, és emissziós jeleket hoz létre, amelyek a megfelelő csillagászati szűrőkkel vizuálisan is felfedezhetők. A sugárzás több ezer fokra hevíti a gázt, ionizálva számos atomot és molekulát.
Amikor egy haldokló csillagrendszer központi csillaga nagyjából 30 ezer K hőmérsékletűre melegszik fel, elég forró lesz ahhoz, hogy ionizálja a korábban kilökött anyagot, és Nap-szerű csillagok esetében valódi planetáris ködöt hoz létre. A Nagy Magellán-felhő ad otthont az elmúlt évszázad legközelebbi szupernóvájának. Az itt látható rózsaszínű régiók nem mesterségesek, hanem ionizált hidrogén és aktív csillagkeletkezés jelei, amelyeket valószínűleg gravitációs kölcsönhatások és árapályerők váltottak ki. A rózsaszín régiók kifejezetten akkor keletkeznek, amikor az elektronok visszahullnak az ionizált hidrogénmagokra, és az n=3 energiaszintről az n=2 energiaszintre lépnek át, pontosan 656,3 nm-es fotonokat létrehozva. Néhány ezer fokon a hidrogén ionizálódik, és a ködök rózsaszínűvé válnak az emissziós vonalakkal.
Különféle csillagtestek és haldokló csillagok körül a kétszeresen ionizált oxigénatomok jellegzetes zöld ragyogást produkálnak, mivel az elektronok nagyjából 50 ezer K feletti hőmérsékletre hevülve kaszkádszerűen haladnak lefelé a különböző energiaszinteken. A különböző ütköző galaxishalmazok röntgensugárzás (rózsaszín) és az általános anyag (kék) térképei egyértelműen elkülönítik a normál anyagot és a gravitációs hatásokat, ami a sötét anyag egyik legerősebb bizonyítéka. A röntgensugárzásnak két fajtája van, a lágy (alacsonyabb energiájú) és a kemény (magasabb energiájú), ahol a galaxisok ütközése több százezer fokot meghaladó hőmérsékletet hozhat létre. De a sugárzó neutroncsillagok és fekete lyukak egész galaxisokat alakíthatnak ki.
(Forrás: BigThink)
