Egy barna tintahal.

Van egy állat, amelyik simán átmegy az emberek számára készült intelligenciateszten

A tintahalak intelligenciáját 2021-ben vizsgáló teszt rávilágított arra, hogy mennyire fontos, hogy az emberek ne becsüljék alá az állatok intelligenciáját.


A tintahalakat a pillecukorteszt új kiadásába „ültették be”, és a vizsgálat eredménye azt bizonyítja, hogy az agyukban sokkal furcsább dolgok zajlanak, mint azt eddig hittük.

A kutatók szerint képesek tanulni és alkalmazkodni a változásokhoz, és ez a képességük azért fejlődhetett ki, hogy a tintahalak túléljék a kegyetlen vízalatti mindennapokat.

A stanfordi pillecukorteszt egy érdekes kísérlet. A teszt során egy gyereket egy szobában tartanak egy pillecukorral, és azt mondják neki, hogy ha 15 percig képes megállni, hogy ne egye meg a finomságot, akkor kap egy másik pillecukrot, így tehát megnyílik az esély arra, hogy mindkettőt megegye.

Az öröm elhalasztásának képessége olyan kognitív képességeket vizsgál, mint a jövőbeli tervezés, és elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan fejlődik az emberi megismerés. Különösen arra fókuszálnak, hogy az emberek milyen életkorban elég okosak ahhoz, hogy elhalasszák az örömöt annak érdekében, hogy jobb eredményt érjenek el.

Az állatos teszt esetében viszont más a helyzet. Nyilvánvalóan nem lehet megmondani egy állatnak, hogy jobb jutalmat kap, ha el tudja halasztani az élvezetet, de arra be lehet tanítani, hogy tudja, hogy jobb lesz az étel, ha nem eszi meg az előtte lévő fogást.

Ez is érdekelhet: Több mint száz tintahalat küld fel az űrbe a NASA

A kutyák és egyes főemlősök képesek a jutalmazás elhalasztására, még ha ez nem is mindig következetes. Még a Corvidák is átmentek a pillecukros kísérleten.

Tavaly a tintahalak is jelesre vizsgáztak a teszt egyik verziójában. A kutatók kimutatták, hogy a közönséges tintahalak képesek tartózkodni a rákhús reggeli elfogyasztásától, ha tudják, hogy a vacsora valami olyan lesz, amit nagyon szeretnek, és ez pedig a garnéla.

Mint azonban az Alexandra Schnell, a Cambridge-i Egyetem viselkedésökológusa által vezetett tudóscsoport egy tanulmányban feltárta, ebben az esetben nehéz eldönteni, hogy a zsákmány elérhetőségére reagáló vadászati viselkedésnek ezt a megváltozását az önkontroll alkalmazására való képesség okozta-e.

Egy másik tesztet is terveztek 

A bővebb vizsgálat érdekében a kutatók egy másik tesztet is terveztek, hat közönséges tintahalra. A tintahalakat egy speciális tartályba helyezték, amely két zárt kamrával rendelkezett, amelyeken átlátszó ajtók voltak, hogy az állatok beláthassanak.

A kamrákba rágcsálnivalókat helyeztek el – az egyikben egy kevésbé kedvelt nyers garnélarákdarab, a másikban pedig egy sokkal csábítóbb élő fűgarnéla volt megtalálható.

Az ajtókon olyan szimbólumok is voltak, amelyek felismerésére a tintahalakat betanították. A kör azt jelentette, hogy az ajtó azonnal kinyílik. A háromszög azt jelképezte, hogy az ajtó 10 és 130 másodperc közötti időintervallum után nyílik ki. A négyzet pedig – amelyet csak a kontrollkörülmények között használtak – azt jelentette, hogy az ajtó korlátlan ideig zárva marad.

A tesztfeltételben a nyers garnélarákot a nyitott ajtó mögött helyezték el, míg az élő garnélarák csak késleltetve volt elérhető. Ha a tintahal a nyers változatáért igyekezett, a garnélarákot azonnal eltávolították.

A kutatók azt találták, hogy a tesztkörülmények között minden tintahal úgy döntött, hogy megvárja az általa preferált táplálékot (az élő garnélarákot), de a kontrollcsoportban, ahol nem tudtak hozzáférni a várva várt csemegéhez végül a nyers táplálékot választották.

Forrás: Science Alert, Nature World News

A figyelmetekbe ajánljuk