Instagram logó
A fotómegosztó alkalmazás 2010. október 6-án, néhány hónappal az iPhone 4 megjelenése után került az App Store-ba. A tizedik születésnap alkalmából meglepték a felhasználókat. Mutatjuk a trükköt!


Az app rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, 2013 elején már több mint 100 millió felhasználóval rendelkezett. Eredetileg csak az Apple készülékein lehetett letölteni, de 2012 áprilisától már az Android is beszállt, 2013 novemberében pedig a Windows Phone-ra is elérhetővé vált. Ebben az évben már több mint 100 millió felhasználója volt az alkalmazásnak.

Mára csak az USA-ban használják nagyjából ennyien, a világon pedig körülbelül egymilliárd aktív Instagram-felhasználó van.

Az alapvetően képmegosztó alkalmazásként induló app azóta rengeteget változott. Influencerek és vállalkozások fő platformjai lett, beindultak a hirdetések, sztorik, hosszabb videók, filterek. Hasonlóan sokat változott a kezdetek óta az Instagram logója. Sokan nem is emlékeznek már rá, de a legelső, 2010-es verzió egy klasszikus, könnyen felismerhető polaroid fényképező volt. A következő verziók is hasonlóan voltak, de a mai modernebb változatáról már nem sokan ismerik fel elsőre fényképezőt.

logo-world

Viszont a tizedik szülinap alkalmából visszahozzák a régebbi ikonokat.

Októbertől mindenki a kedvenc Insta-logóját használhatja, akár az eredeti, 2010-es verziót is. Ezen kívül még a modernebb verziók különböző változatai is elérhetőek lesznek. Az Instagram Twitteren már meg is osztotta Twitteren a titkot pár hangulatjel segítségével. A beállításokon belül találkozni fogunk néhány hangulatjellel, ott erősen le kell görgetnünk, majd az Instagram feldobja a választékot. Íme videón:

A figyelmetekbe ajánljuk