pepsi driftwell
Pepsi

Koffein után édes a pihenés – jön a Pepsi új nyugtató itala

Pár hónapon belül már a boltok polcain lesz a Pepsi egyedülálló üdítője.


Míg a Coca-Cola az alkoholos italok piacára tör be jövőre, addig a konkurens Pepsi nyugtató itallal rukkol elő. A koronavírus-járvány tömeges stressz- és alvásproblémát okozott a világon a legújabb kutatások szerint. Ezért kissé abszurd módon a Pepsi, aki főképp koffeintartalmú italokat gyárt, rohamtempóban piacra dobja az új nyugtató „üdítőjét". A Driftwell névre keresztelt ital ezzel a leggyorsabban legyártott termék lesz a cégnél, hiszen tavaly még csak ötletként merült fel a vezetőségnél, ám a járvány miatt azonnal elkezdték megvalósítani a tervet.

2020 végére a Driftwell már online előrendelhető, és 2021 elején már az Egyesült Államok összes polcán megtalálják a vásárlók. A termék 200 milligram L-theanint tartalmaz majd, illetve a napi magnézium bevitel 10%-át. Az üdítő csupán két decis lesz, hogy a fogyasztók ne keljenek fel az alvásukat megszakítva az éjszaka közepén azért, hogy elmenjenek mosdóba.

Ezzel ki is derült, hogy a Pepsi elsősorban éjszakai italként javasolja fogyasztani.

A relaxációs italok egyébként egy egészen apró szelete még a piacnak a világon, így a Pepsi a legjobbkor kapcsolódik be a versenybe. Bem titkolt céljuk, hogy az alvászavarban küszködők segítése mellett szép profitot is termeljenek.

A figyelmetekbe ajánljuk