
Közel van a vállalati hitel- és beruházási trendforduló: már 16 ezer milliárd forint felett a magyar vállalatok betétállománya (x)
Jelentős megtakarításon ülnek a magyar vállalkozások, ami nagy volumenű beruházási célokat vetít előre. A cégek sok esetben még kivárnak, de a jövő évben erősödni fog a vállalati hitelezés. A kereskedelmi bankok már felkészültek a dömpingre, az államilag támogatott és akár a piaci hitelek is megoldást jelenthetnek a közeljövőben növekedni szándékozó vállalatoknak.
Számos kedvező, köztük államilag támogatott hitel várja a beruházni tervező kis-, közép- és nagyvállalatokat, ám azok a bizonytalan nemzetközi gazdasági környezet, a geopolitikai feszültségek, valamint a vevő- és ügyfélkörükben tapasztalható keresletcsökkenés miatt egyelőre kivárnak. Az önerejük megvan, a kereskedelmi bankok pedig folyamatosan nyomon követik a pénzügyi elemzéseket, hogy készen álljanak a trendfordulóra. Hogy ez mikor következhet be, és addig is milyen lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére, valamint, hogy milyen gazdasági, piaci körülményeket prognosztizálnak a bankok jövőre, arról Kollega-Tarsoly Dániellel, az MBH Bank vállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Az idei első negyedévben még 5-7 százalékos vállalati beruházás-növekedést jósoltak 2025-re. A gazdasági helyzet a vártnál rosszabban alakult, ennek fényében hogyan változnak az idei számok?
Az első háromnegyed évben a vállalati, köztük a beruházási hitelek, forgóeszközhitelek és likviditási hitelek nagyságrendileg 2-3 százalékkal növekedtek a piacon. A KKV-k esetében ez a növekedés valamivel erősebb volt. Az ősz folyamán élénkülést tapasztalunk, ami általánosságban a Demján Sándor-hitelprogramban szerepelő támogatott hiteleknek köszönhető, ezek közül is érdemes kiemelni az évi 3%-os kamatozású Széchenyi Programot, ahol a kamat mértéke október elején csökkent erre a szintre.
A tavaszi várakozásoktól ez messze elmarad. Volt vészforgatókönyvük ilyen esetre, vagy stabilan hittek az előrejelzésekben?
A kereskedelmi bankok a tavalyi évben arra számítottak, hogy 2025 második felében már érkezik fordulat a vállalati hitelezésben, ám ez a fordulat eddig csak lakossági oldalon következett be. Ott 10 százalék fölötti emelkedést tapasztaltak a piaci szereplők. Ez jelentős növekedés, amelyet leginkább a lakossági jelzáloghitel, illetve a személyi kölcsönök iránti érdeklődés fűt, vagyis többnyire a lakásvásárlók, valamint a háztartási beruházásokat tervező személyek vesznek fel hitelt.
Említette ugyanakkor a támogatott hiteleket, amelyeknek az összkamatozása évi 3-5 százalék körüli. Melyek ezek?
A Demján Sándor vállalatihitel-programon belül többféle hitelkonstrukció érhető el, köztük az alapvetően KKV-k által igénybe vehető, mostanra több mint 20 éves Széchenyi Kártya Program, amelyben a forgóeszköz hitelkonstrukció éves kamatszintjét október 6-ával 3 százalékra csökkentették. Elérhető volt még az Eximbank forgóeszköz hitelkonstrukciója is, de annak a keretösszege mostanra kiürült, ellenben a beruházási hitelkonstrukciójával, amelynek éves kamata forinthitel esetén mindössze 5, euróhitel esetén 3-4 százalék. Ez utóbbi hitel nagyvállalatok számára is elérhető, akárcsak a legújabb, MNB által minősített, legfeljebb 10 év futamidejű vállalati beruházási hitel, amelynek a jegybanki alapkamat fölött fizetendő kamatfelára a futamidő első harmadában, de legfeljebb 2 évig 0 százalék, ezt követően pedig legfeljebb évi 3,5 százalék. Ezzel a konstrukcióval a minősített termékkel rendelkező kereskedelmi bankok azokat az ügyfeleket segítik, akiknek a támogatási kerete elfogyott. A zöld beruházásokat finanszírozó konstrukciók pedig még kedvezőbb áron érhetők el.
Lehetőségek tehát vannak, a beruházási kedv mégsem nő jelentős mértékben. Említette, hogy ennek a magas jegybanki alapkamaton kívül van egy másik oka is. Mi az?
Hiányzik a vállalkozások piacokba vetett bizalma, azaz a legtöbb vállalat kivár, mert nem bízik a saját vevői piacában. Az elemzők folyamatosan figyelik az úgynevezett bizalmi indexek alakulását, amelyek szerencsére egyre pozitívabb jeleket mutatnak, tehát a piacra lassan kezd visszatérni a bizalom. Ennek a jele az is, hogy a korábban említett lakossági hitelezés már beindult, vagyis a lakossági fogyasztás élénkül. Ezt általában követi a vállalati piac élénkülése is.

A fogyasztók bizalma tehát lassan visszatér, elérhetők kedvező konstrukciójú támogatott hitelek, de a gazdaságpolitikai bizonytalanságok továbbra sem csökkentek jelentős mértékben. Egy ilyen helyzetben mi más élénkítheti még a vállalkozók beruházási kedvét?
A szomszédban folyó háború és a mindig újabb fejleményekkel szolgáló vámháború például valóban nem kedvez a vállalati hiteleknek. Ma még nem látjuk egyik kimenetelét sem, ugyanakkor, ha az orosz-ukrán konfliktusnak lenne egy béke felé mutató iránya, az mindenképpen támogatná a nemzetközi piaci helyzetet. Az sem kedvező, hogy a legfőbb gazdasági partnerünk, vagyis Németország gazdasága gyengélkedik, viszont előremutató jel, hogy a német kormány bejelentett egy 500 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot, ami Magyarország gazdaságára is pozitívan hat, ugyanis ezek a pénzek különböző megbízásokon keresztül a magyar vállalkozói szektort is segíteni fogják. Mindezen kívül, ha a hazai gazdaságban csökken az inflációs nyomás, a jegybank is elkezdheti a kamatcsökkentési politikát.
Ami az inflációt illeti, hogyan látják most; hány százalékos pénzromlással és mekkora forintárfolyammal zárhat 2025, valamint milyen előrejelzéseik vannak 2026-ra? Az infláció további mérséklődésével milyen mértékben csökkenhet a jegybanki alapkamat?
Az MBH Elemzési Centrum munkatársai 4,5 százalék környékére teszik az idei éves inflációt, amely várhatóan 3,9 százalékra csökken jövőre. Ez már közelít az elvárt értékhez. Mivel az inflációra erős hatással van a forint árfolyama, a jegybank a magas alapkamattal stabilizálja az árfolyamot. Forint-euró árfolyamban számolva az év végét 390 forint körül várjuk, így a jegybanki alapkamat az idei évben biztos, hogy 6,5 százalék marad. Ez 2026-ra 6 százalék környékére, talán egy kicsit az alá tud csökkenni, tehát érdemi alapkamatcsökkenést jövőre még nem várunk. Alapvetően tehát nem ez, hanem a támogatott hitelek és a piacba vetett bizalom visszaépítése hozza majd meg a vállalatok beruházási kedvét.
Ehhez, mint azt egy korábbi interjújában már említette, a vállalatok rendelkeznek a szükséges önerővel, csak az eddig részletezett tényezők miatt kivárnak. Mit látnak, pontosan mekkora összegekkel rendelkeznek ezek a vállalatok ma, és ez az összeg mekkorára duzzadhat 2026 második felére, a várt fordulópontra?
Az MNB statisztikák alapján a nem pénzügyi vállalatok betétállománya jelenleg meghaladja a 16 ezer milliárd forintot, ami jelentős összeg. Azt valószínűsítjük, hogy ez az összeg tartalmazza a vállalkozások végre nem hajtott vagy elhalasztott beruházásainak önerejét is, amelyet elkezdenek a beruházásaik elindításakor felhasználni, amint elérkezik a várt trendforduló. Addig várakozásaink szerint érdemben nem változik a betétállomány összege sem.
Milyen újítások, kedvezmények, lehetőségek bevezetését tervezik jövőre az MBH Bank vállalati üzletágában, hogy a várt trendfordulóhoz érve még jobban élénkítsék a beruházási kedvet?
Alapvetően arra törekszünk, hogy a vállalkozások minél kevesebb adminisztráció mellett minél hatékonyabb módon hozzájussanak a vállalati hitelükhöz. Azon dolgozunk – MI-módszereket bevonva és a saját folyamatainkat is informatikai eszközökkel tovább javítva –, hogy az igényléstől a folyósításig tartó átfutási időt tovább rövidítsük. Ez sztenderd hitelek esetében jelenleg 5-10 nap. Ha még tovább tudjuk javítani, vagy a hosszabb átfutású egyedi hitelek hatékonyságát, és az ügyfelek adminisztrációs terheit tovább tudjuk csökkenteni, az biztosan kedvező lesz a vállalkozásoknak. Ez a célunk a gazdaságpolitikai célokkal is összhangban van, hiszen a Demján Sándor program egy eleme a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terhek csökkentését célozza meg. Habár jelenleg nem tudunk készülőben lévő új, támogatott hitelprogramról, bármikor felbukkanhatnak új konstrukciók is, amelyeket rendszerint az elsők között vezet be az MBH Bank.
Szöveg: Máthé Bence
Olvasd el ezt is!