Egy nő áll egy szállodai szoba ablaka előtt háttal a kamerának
Bár a koronavírus-világjárvány első hazai hulláma pont egy évvel ezelőtt volt, 2020-ban még fogadhattak vendégeket a szállásadók a húsvéti hosszú hétvégén. Ebben az évben viszont már nem.


A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég közleményéből kiderül, hogy bár piaci szereplők még egy hónappal ezelőtt is úgy gondolta, a szállodák akár még ki is nyithatnak húsvétra, a járvány helyzet alakulása azonban keresztül húzta a számításaikat.

„A pandémia előtti évtizedben a húsvéti hosszú hétvégéken nem csupán a turisztikai célpontok szálláshelyei, hanem a külföldről és belföldről érkező családtagok látogatásai miatt a turisztikailag nem kiemelkedő nagyvárosok szállodái és éttermei is teltházzal működtek"

idézi a közleményt a Haszon magazin cikke, melyből az is kiderül, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által kiadott szállodai teljesítményeket vizsgáló trendriportokban látszik, hogy 2019 márciusában a szállodák országos átlagkihasználtsága 50 százalék volt, ez a mutató viszont áprilisban már 61,4 százalékra ugrott fel, ami minden valószínűséggel a húsvétnak volt köszönhető.

A cég becslése szerint a szállodák ebben az évben több mint 4 milliárd forintnyi árbevételtől esnek el. A kalkuláció csak a szállodai tartózkodásokat veszi figyelembe, egyéb szálláshelytípusokat és önálló éttermek árbevétel-becslését nem tartalmazza.

A figyelmetekbe ajánljuk