ensz dinó
Achim Steiner, az ENSZ Fejlesztési Programjának igazgatója a CNBC-nek adott egy nem túl bizalomgerjesztő interjút. A világ vezetői a megújuló, tiszta energiaforrások melletti lobbizás ellenére évente több százmilliárd dollárt költenek az adófizetők pénzéből a fosszilis tüzelőanyagok használatának támogatására, ami teljesen szembemegy az ígéreteikkel.

Nagy szavak, nulla gyakorlat 

Achim Steiner az ENSZ „Ne a kipusztulást válaszd" elnevezésű új kampányának elindítása apropóján beszélt félelmeiről és a meglehetősen aggasztó adatokról, amit a Haszon szemlézett.

Friss felmérések szerint a Föld országai évente összesen körülbelül 423 milliárd dollárt, azaz nagyjából 131 130 milliárd forintot költenek a környezetszennyező energiaforrások széleskörű felhasználásának finanszírozására.

A brutális összeg szöges ellentétben van többek között a Párizsi Megállapodással, amelyben a világ vezetői fogadalmat tettek a fosszilis tüzelőanyagok kivezetésére, a zöld technológiákra való átállásra és a károsanyag-kibocsátás csökkentésére.

Steiner nem véletlen aggódik, hiszen történelmi fordulóponthoz érkeztünk: minden eszközünk megvan az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, de a vezető politikusok ennek ellenére sem hozzák meg a szükséges döntéseket.

Tapasztalt aktivista 

A mostani kampányhoz az ENSZ egy nem mindennapi aktivistát vetett be: egy dinoszauruszt. A „Ne a kipusztulást válaszd" kampányvideójában egy raptor szólalt fel az államok politikája ellen, a színész Jack Black hangján.

A dinó a beszédében elmondta, hogy a kipusztulás meglehetősen rossz dolog, de ők legalább ráfoghatták egy aszteroidára. Az emberiség viszont csak magának köszönheti, ha szépen lassan felforralja a bolygót.

Egy keserű viccet is elsütött, miszerint a dinoszauruszok nem költöttek ezermilliárdokat aszteroidák támogatására, ellenben a fosszilis tüzelőanyagok mellett lobbizó emberekkel.

Belecsempésztünk egy kis humort és egy kis kalandot, de valójában egy létfontosságú üzenetet közvetít a közönségnek. Célja, hogy felkeltse a fiatalok és az idősek figyelmét, illetve azokét, akik azt hiszik, hogy semmi közük nincs az egészhez, mégis részesei annak a fosszilis tüzelőanyag-gazdaságnak, amely egy olyan irányába sodor minket, ahonnan már nincs visszaút

– mondta Steiner a videóval kapcsolatban.

Képmutatás 

Steiner arról az ellentmondásról is beszélt, miszerint a kormányok jellemzően a szegényebbek gazdasági helyzetével indokolják döntéseiket, de az olcsóbb és egyben környezetszennyező energiaforrások valójában a gazdagoknak kedveznek, akik arányaiban sokkal több energiát használnak.

Tényleg nem túl fényes a helyzet:

kutatások szerint, ha így haladunk tovább, akkor 2030-ra a Föld teljes kibocsátása a duplája lesz annak, ami 1,5 Celsius-fok alatt tarthatná a globális felmelegedést.

A közgazdászok jelentős része egyetért abban, hogy ha a hagyományos energiaforrások árai tükröznék a fosszilis tüzelőanyag gazdasági felhasználásának valós költségeit, akkor valószínűleg a termelők és a fogyasztók is villámgyorsan elfordulnának a szektortól

– ismertette Steiner az egyik lehetséges megoldást.

Szerinte az egyik legszomorúbb dolog, hogy a gyermekeinknek és unokáinknak már nem lesz meg a választási lehetőségük sem, ha elérjük a kritikus pontot. Amint ez megtörténik, 100-200 éves intervallumokban kell majd gondolkodni a helyreállítási folyamatokról – idézte az igazgatót a Haszon.


A figyelmetekbe ajánljuk