Tarolt az Országos Mentőszolgálat a Highlights of Hungary-n
Rendhagyó módon virtuális formában tartotta meg idei díjátadó gáláját a Highlights of Hungary csapata. Idén 55 jelölt várta a szavazatokat.

Kiemelkedő történeteket díjaztak

A Highlights of Hungary minden évben a közönséggel szavaztatja meg, hogy ki kapja a fődíjat – idén az eredmény egyértelmű volt: a koronavírussal sújtott 2020-ban az Országos Mentőszolgálat erőn felül teljesítő hősei inspirálták a legtöbb szavazót, így a Highlights of Hungary 2 millió forintos fődíját ők kapták.

A nagykövetek is választhattak egy történetet, melyet közösen jutalmaztak, szintén 2 millió forinttal, a választásuk az apró Baranya megyei zsákfalut, Szalatnakot felvirágoztató független polgármesterre, Gulácsi Erikára esett.

A Baranya megyei zsákfalu Szalatnak polgármestere több mint 10 éve költözött a második kerületből Szalatnakra. 2019 őszétől a 300 lakosú falu polgármestere. Szeretett volna megélhetést adni a térségben elő szegény családoknak, ezért uborkatermesztésre bátorította őket,amihez a Hegyháti Gyerekesély program adta a kezdeti lehetőséget. Ezt a gyakorlatot vitte tovább kinevezése után Szalatnakra, először a közfoglalkoztatásba. Közben más területeken is fejlődik a falu. A legpozitívabb visszacsatolás pedig talán az, hogy idén négy család is otthonául választotta Szalatnakot."

– méltatta Törőcsik Franciska, Bujtor István-díjas színművész Gulácsi Erika munkásságát.

A lista egyik meglepetése a Vas Megyei Szakosított Otthon lett - amiatt is különleges szereplők–, mivel eddig szociális intézmény nem volt jelölt a díj történetében. Farkas Richárd séf, a Highlights of Hungary egyik nagykövete kiemelte:

A nehéz körülmények között dolgozó szociális munkások és a fogyatékkal élők, ilyen sokrétű és magas minőségi rehabilitációs foglalkoztatása igazán különleges, tiszteletreméltó és támogatni való kezdeményezés. Foglalkoznak irodai papírtermékkel, parkgondozással, lakástextíliákkal, kisállatpárnákkal, de magas minőségű bio zöldséget és gyümölcsöt is termelnek, ami egy étteremben is megállja a helyét a színvonala miatt."
Az önismeretet és társas kommunikációt is fejlesztő Tanulom magam csatorna a harmadik helyen végzett, jól mutatva, hogy a karantén alatt egyre többen tartották fontosnak, hogy időt szánjanak önmaguk mélyebb megismerésére, és jobban figyeljenek a körülöttük lévőkre is. Összesen tíz történet kapott elismerést a nagykövetek által összeállított 55-ös listáról:

1. Országos Mentőszolgálat
2. Nemakarokbeleszolni
3. Tanulom Magam
4. Örökbe Fogadok Egy Ovit! mozgalom
5. Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
6. Segítség.ma
7. Pizza Manufaktura
8. VATES
9. Réel Chocolate
10. Vas Megyei Szakosított Otthon

Különdíjak:

A fődíjak mellett többen különdíjjal térhettek haza: A Forbes különdíját az Eperfa kapta, a KPMG Fenntarthatósági különdíját a Felelős Gasztrohős.

A Glamour a Hosszúlépés- Wonder Woman Budapest projektet díjazta a Glamour&Good különdíjjal, míg a Munch.hu a Családokért felelős tárca nélküli miniszter helyettes államtitkárságától megkapta a Családbarát különdíjat.

A figyelmetekbe ajánljuk