Mindannyian álmodozunk luxusutakról, tengerentúli kirándulásról, vagy éppen egy saját otthonról, családról. Ehhez mind pénz kell, és a legtöbbünknek, de nem egyszer a jómódúbb embereknek is spórolni kell rá. A koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzet miatt ez hatványozottan fontos, így az alábbiakban bemutatunk néhány olyan dolgot, amelyek mellőzésével nem kevés pénzt takaríthatunk meg.


Munkahelyi kávé

Unplash /Thoa Ngo

Egy kávézóban vásárolt elviteles kávé – függően a helytől és az ital típusától – átlagosan 500 és 1000 forint között mozog. A legtöbben általában a reggeli rohanásban vásárolnak először, majd nem ritka, hogy nap közben is vesznek egy pohárral. Ha a hétvégéket nem számoljuk, akkor körül-belül 15 ezer forintot költünk el egy hónapban ily módon kávéra. Ennél olcsóbb megoldás, ha otthon lefőzünk egy nagy adaggal, és termoszba töltjük.

Édes italok és üdítők

Getty Images Hungary

Egy üveg tea, egy kis kóla vagy egy doboz narancslé – sokak hűtőszekrényében lapul ezek közül legalább az egyik, vagy azért, mert egyszerűen csak szeretik az üdítőitalokat, vagy mert akkora a vendégforgalmuk, hogy mindig kell valami, amivel meg tudják kínálni a látogatókat.

Ezek a cukros italok azonban darabonként literszámtól függően 300 és 1000 forint között mozognak, így ha például heti egy-két alkalommal vásárolunk egy nagyobb kiszerelést otthonra, valamint napközben is beugrunk néha a sarki közértbe, akkor máris 10 ezer forint körül költünk egy hónapban üdítőre.

Szezonális ruhák

Unsplash /Ana Itonishvili

Mindannyiunknak szüksége van új ruhákra, azonban sokszor befolyásolnak minket a különböző reklámok és akciók, mint például a Glamour-napok vagy a Fekete Péntek. Több história is napvilágot látott már az üzletek különböző árazásáról kampányidőszakban, de bárhogy is, a költésre ösztönző programok során így is úgy is kiürül a pénztárcánk.Ezen kívül a barátok új cuccai, de önmagában a szezonváltás is ösztönözhet minket új ruhák vásárlására. A régi egy idő után már unjuk, a divat meg egyébként is változott.

Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy minden évben le kelljen cserélni a ruhatárunkat a trendek változása miatt, hiszen régebbi darabjaink újragondolásával is igazodhatunk a divathoz, vagy ami még jobb, megteremthetjük a saját stílusunkat.

Tisztítsuk le a tavalyi bakancsunkat, mossuk ki a felhalmozott sapkákat, szabjuk át egy-egy pólónkat, vagy csak szakítsunk bele egy több éves farmernadrágunkba, és tűrjük fel a szárát. Mindehhez nagy varrótudomány sem kell, egy-egy bonyolultnak gondolt feladathoz pedig nyugodtan nézegessünk tutorial videókat a YouTube-on. Nem is gondoljuk, hány tízezer forintot spórolhatunk ezzel egy évszak kezdetén.

Friss

Gattuso 22 nap után felmondott a Fiorentinánál

Jó eséllyel az egyik legrövidebb edzői karrier egy csapatnál valaha.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk