A Lamborghini logója

Sosem adtak még el annyi Lamborghinit, mint 2021-ben

Sikeres évet tudhat maga mögött a Lamborghini.


A Lamborghini most jelentette be, hogy a tavalyi év volt számukra minden idők legjövedelmezőbb esztendeje. A márka közleménye szerint 2021-ben világszerte rekordszámú, 8 405 luxusautót szállított ki. Az eladások 13 százalékkal nőttek az előző évhez képest, köszönhetően annak, amit a Lambo „célzott és ellenőrzött növekedési stratégiának" nevez.

Nem túl nagy meglepetésre az örök népszerű Urus volt messze az autógyártó legkelendőbb járgánya. A hat számjegyű Super SUV a 2021-es összes eladás közel 60 százalékát adta, tavaly 5021 modell száguldott ki a Sant'Agata Bolognese-i gyárból. A második helyen a Huracán végzett, 2586 darab V-10-es szupersportkocsit szállítottak ki világszerte, míg a harmadik helyet a V-12-es Aventador szerezte meg a szerényebb 798 darab eladásával.

Az olasz cég három fő piacon is kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el tavaly. Az amerikai és az ázsiai-csendes-óceáni térségben 14 százalékkal emelkedtek az eladások, míg az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban 12 százalékkal nőttek.

Az Egyesült Államok továbbra is a Lamborghini legnépszerűbb piaca, ahol mintegy 2472 autó talált gazdára. A márka hazájában, Olaszországban eközben viszonylag szerény, 359 kiszállítás történt, ami még így is 3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Ami az idei évet illeti, a Lamborghini szerint az értékesítési kilátások pozitívak. A márka ugyanis elegendő megrendeléssel rendelkezik ahhoz, hogy szinte a teljes, a következő 12 hónapra tervezett gyártási sorozatot lefedje. Emellett négy új modell bemutatását is tervezi az idén.

Forrás: RobbReport

A figyelmetekbe ajánljuk