Ezt egy bíróság mondta ki, arra hivatkozva, hogy a mesterséges intelligencia nem személy.


Egészen fura bírósági ügyben hozott ítéletet egy amerikai bíróság, miután egy férfi beperelte az ország védjegyhatóságát, miután két találmányának bejegyeztetését visszautasították. A szervezet indoklása szerint azért dobták vissza a férfi kérelmeit, mivel a DABUS nevű mesterséges intelligenciát nevezte meg egy új villógólámpa és egy folyadéktartósító feltalálójaként, a mesterséges intelligencia márpedig nem ember, nem személy.

A felperes és a mögé beállt, a mesterséges intelligencia szerzői és feltalálói jogaiért harcoló szervezet amellett van, hogy igenis lehessen mesterséges intelligencia feltaláló és aként bejegyezhető. Mint mondják, az ügy kulcsaként szolgáló 2011-es ügyben hibásan jelölik meg természetes személyként a feltalálót és szabadabban kellene kezelni ezt.

Na de mit mondanak a szakértők arról, hogy egyáltalán lehet-e szerző vagy feltaláló jelenleg a mesterséges intelligencia? Nos még emberi beavatkozás nélkül maguktól képtelenek ilyenre. Szóval nem csak jogilag nem lehetnek feltalálók, de a gyakorlatban sem képesek még ilyesmire. De jó tudni, hogy valaki már most küzd a jogaikért, hogy majd ha képesek lesznek rá, akkor ne nézzenek szembe rendszerszintű elnyomással.

De persze egy másik, John Connorosabb nézőpontból úgy is vehetjük, hogy a törvényeink egyelőre megvédenek minket attól, hogy a gonosz szuperszámítógép átvegye felettünk a hatalmat. Szóval ilyen szempontból megúsztunk ezzel az ítélettel egy újabb potenciális sötét jövőt, amiben a gépek találják fel helyettünk az újabbnál-újabb villogólámpákat.

(Forrás: Gizmodo)


A figyelmetekbe ajánljuk