harmadik szem

Mindenkinek lesz egy mesterséges harmadik szeme a jövőben?

Előfordult már veled, hogy telefonnyomkodás közben neki mentél valakinek vagy valaminek? Annyira belemerült a pötyögésbe, hogy teljesen kizártad a külvilágot? Nos, a dél-koreai tervező, Minwook Paeng ezen a problémán szeretne segíteni egy különleges szerkezettel.


Paeng az „okostelefon-zombik" generációjának fejlesztette ki az úgynevezett harmadik szem eszközt, annak érdekében, hogy az emberek sérülésmentesen böngészhessenek útközben.

Így néznek majd ki a jövőben az emberek három szemmel"

– nyilatkozta a 28 éves, a Royal College of Art és az Imperial College innovációs formatervező mérnöki szakán végzett hallgató a Reutersnek, aki szerint találmányára a jövőben valóban egyre több szükség lesz.


A szerkezet úgy működik, hogy amint valaki lepillant a telefonjának képernyőjére, automatikusan megnyílik az átlátszó és a fényt átengedő harmadik szem. Amennyiben pedig valakihez egy méternél közelebbre kerül egy akadály, akkor a mesterséges szem hanggal jelez az illetőnek. A harmadik szem többek között giroszkópot és az akadályokat érzékelő, illetve azok távolságát kiszámító ultrahang-szenzort is tartalmaz.

Ám, nem éppen a legdivatosabb kiegészítő, mivel úgy néz ki, mint egy fejlámpa és egy homlokra erősített webkamera szerelemgyereke.

A készüléket Szöulban bemutató Paeng azt tapasztalta, hogy a járókelők nem voltak annyira elragadtatva az új technológia megjelenésétől, de egyetértettek abban, hogy lehet némi előnye.

A figyelmetekbe ajánljuk