Egy app hang alapján le tudja modellezni a lakáskulcsod

Szimplán csak bedugod a zárba, kinyitod a zárt, a kulcs használatának hangjaiból a zárban pedig képes megmondani a pontos formáját.


Akusztikus kriptoanalízisnek nevezzük azt a folyamatot, amikor hangok alapján próbálunk valamit rekonstruálni, többnyire számítógépek segítségével. Számtalan módon hasznos tud lenni nyomozóknak, ugyanakkor ugyanannyira hasznos tud lenni betörőknek is, ha jól alkalmazzák.

Erre bizonyíték a SpiKey nevű, szingapúri kutatók által fejlesztett app, ami képes hang alapján lemodellezni a kulcsunk formáját. Mindössze be kell dugjuk a kulcslyukba és kinyitnunk vagy bezárnunk az ajtónkat, és az alkalmazás a kulcs használatának hangjából ki tudja találni, hogyan is néz ki pontosan.

Szóval a jövő Danny Oceanjei már nem is kell igazán fáradjanak, ha be akarnak jutni valahova. Elég csak hanganyagot gyűjteni az ajtónk lehallgatásával arról, ahogy kinyitjuk a zárat, hang alapján pedig egy applikáció segítségével is le tudja másolni majd a kulcsot. Akárcsak a Jurassic Park esetében, annyira elragadta a kutatás láza a szingapúri tudósokat, hogy eszükbe se jutott, vajon mi lesz a vége.

(Forrás: Boing Boing)


A figyelmetekbe ajánljuk