Kanye West

Még sose készült folytatás egyik lemezéhez sem, ez lesz a legelső alkalom.


Tavalyelőtt várta mindenki Kanye West új, Donda című albumát, amit bejelentett, de végül sose jelent meg. Egy évvel később aztán újra bejelentette, lekésett három hivatalos megjelenési dátumot is, végül aztán egy vasárnap arra ébredhettünk mindenféle komolyabb felhajtás nélkül, hogy a Donda váratlanul felkerült a streamingplatformokra. Nem volt egy könnyű szülés, fogalmazzunk így. West viszont már dolgozik a folytatáson.

Mindezt Steven Victor, a West által alapított, a Universal Music Group leányvállalataként működő G.O.O.D. Music kiadó vezetője erősítette meg. Ez lesz a legelső alkalmom egyébként, hogy a rapper folytatást készít egy korábbi albumához. Ugyanakkor nála sose lehet igazán tudni, hogy valóban lesz-e a projektből valami, vagy csak a bejelentett, de soha meg nem jelent lemezeinek igencsak hosszú listáját fogja bővíteni.

Nem az első folytatás ugyanis, amit bejelentett. Szó volt korábban Yeezus 2-ről, Watch The Throne 2-ről, sőt úgy tűnik, hogy kiadójának előadóit felvonultató Cruel Summerjének évek óta emlegetett folytatá, a Cruel Winter se fog már soha napvilágot látni. Főleg, hogy ezen a ponton már kétszámjegyű meg nem jelent albumai közt akadnak olyanok is, amiről hallottunk kislemezt, de végül menet közben el lett vetve, West pedig inkább valami másnak fogott neki.

(Forrás: Variety)


A figyelmetekbe ajánljuk