Billie Eilish egy díjátadón.
A Say So című sláger elődadóját, Doja Catet még 2017-ben kereste meg a hírnév előtt álló Billie Eilish, hogy dolgozzanak együtt a Bellyache című dalon, ám ez végül nem jött össze.

Doja Cat elárulta, hogy majdnem együttműködött Billie Eilish-szel, mielőtt az énekesnőből az a világhírű, Grammy-díjas szupersztár lett.

Amikor Eilish a 2017-es Bellyache című dalán dolgozott, állítólag megkereste Doját, és felkérte, hogy írjon hozzá egy versszakot.

Emlékszem, azt gondoltam, hogy ez annyira aranyos

– mondja Doja Cat a Rolling Stone-nak adott új címlapinterjújában.

Végül azonban Doja Catnek vissza kellett utasítania az ajánlatot, mert "egyszerűen nem jutott eszébe semmi a dal kapcsán".

Nem is tudom, mit mondhatnék. Ez volt az egyik írói blokkos pillanatom

– tette hozzá.

Úgy tűnik, hogy az előbbiektől függetlenül Doja nem bánja túlságosan az elszalasztott lehetőséget, és megjegyezte, hogy örömmel figyelte a szám elképesztő sikerét.

Emlékszem, láttam, ahogy a dal felrobban, és arra gondoltam: „Jó neki. Ez fantasztikus. Bár nem hiszem, hogy a szám nekem jól állt volna volna. Elég nehéz volt ráírni.

– folytatta.

Forrás: Dazed

A figyelmetekbe ajánljuk