beatles

A Beatles a huszadik századi könnyűzene egyik legnagyobb hatású zenekara volt. Rebellis, forradalmi, szenvedélyes, nagybetűs zene. S bár szinte pontról pontra ismerjük az életüket és karrierjük legfontosabb állomásait, lehet, hogy akadnak még meglepetések. A szomorú évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet a gombafejűekről.


John Lennon csalódott Elvisben

Pinterest

A tizenéves John Lennon odavolt Elvis Presleyért, és az amerikai előadóművész volt az egyik fő oka annak, hogy Lennon később a showbizniszben kereste a boldogságát. A fiatal Lennon úgy öltözött, mint Presley, és a haját is hasonlóan fésülte.

Amikor a Beatles híres lett, menedzserük, Brian Epstein elintézte, hogy valóban találkozhassanak Elvisszel Amerikában. Bár a találkozó elég barátságos volt, és a zenészek egy rövid jam sessiont tartottak, Lennon úgy gondolta, hogy Elvis meglehetősen érdektelen volt velük, és nem volt különösebben megnyerő élőben.

Rettegtek a Carnagie Hall-i fellépéstől

Amikor a Beatles az Egyesült Államokban turnézott, és természetesen mindenhol őrületes Beatlemánia tört ki, ahol felléptek. Amikor azonban a New York-i Carnegie Hallban lévő koncertjükre tartottak, nagyon féltek, hogy a közönségben esetleg olyan idősebb emberek lesznek, akik lenézik a rock and rollt. De azonnal megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy a Carnegie Hallban tartott koncerten csupán a szokásos önkívületi állapotban lévő tinédzserek várnak rájuk.

Érvényesülés az Egyesült Államokban

A Beatles fellépése a New York-i Ed Sullivan show-ban hatalmas televíziós közönséget vonzott. Mindenhol, ahol az USA-ban jártak, teltházas koncerteket adtak. A bandára nagy hatással volt az amerikai popzene, de kezdetben nem voltak biztosak abban, hogy a helyiek nyitottak lesznek-e egy külföldi együttesre.

A kinézet

Amikor a Beatles-láz a hatvanas évek elején kitört, a zenekar a színpadon viselt elegáns öltönyeiről és bohókás viselkedésükről voltak ismert. A korai Beatles, amely különböző liverpooli és hamburgi klubokban lépett fel, sokkal lazább és trehányabb megjelenést képviselt.

Farmert, cowboy csizmát és bőrdzsekit viseltek, a rockos attitűdjüket így szerették volna megmutatni, sőt olykor még ettek is a színpadon. A menedzserük, Brian Epstein volt az, aki meggyőzte őket, hogy jelenjenek meg letisztultabb ruhákban, hogy nagyobb esélyük legyen a nagy dobásra.

Bob Dylan-es találkozó

A Beatles 1964-es amerikai turnéjuk során találkozott először Bob Dylannel, aki megkínálta őket egy kis füves cigivel. Élvezték az élményt, olyannyira, hogy mind a négyen elkezdtek rendszeresen marihuánát szívni.


A figyelmetekbe ajánljuk