Mikor mutatjuk a metálvillát? És mi jut róla eszedbe? Egy dübörgő, füstös metal koncert? Lázadó frontemberekkel, akik megőrülnek a színpadon? Közel jársz, de mégis távol.


Az ördögvilla hivatalos megnevezése: A heavy metál zenei műfajában való elterjedtsége okán közismertebb nevén metálvillának hívjuk azt a kézjelet, amikor a mutató- és a kisujjunkat egymással párhuzamosan felmutatjuk, míg a középső- és a gyűrűsujjat a tenyerünkbe hajtjuk, a hüvelykujjunkat pedig ezekre rászorítjuk, vagy esetenként oldalirányban kihajlítva hagyjuk.

De vajon ki volt az első, aki végre hajtotta ezt a mára már mindenki számára közismert kézjelet?

A lehetséges jelöltek

A metalfolklórban úgy tűnik, két fő gyanúsítottja van ennek a „bűnténynek". Az első elkövető Ronnie James Dio, olasz származású amerikai heavy metal énekes és szövegíró, a Black Sabbath egykori bandatagja. Diot a heavy metal egyik legkarakteresebb előadójaként tartják számon. A másik elkövető pedig Gene Simmons, a Kiss együttes egyik alapító tagja. Mindketten elkötelezett metal nagyurak, de vajon melyikük emelhette fel először a kezét?

Simmons a 2002-es Kiss and Make-up című önéletrajzi könyvében azt állította, hogy ő mutatta először a szóban forgó kézjelet, sőt egyenesen kijelentette, hogy ő találta ki a metálvilla szimbólumot. Steve Appleford szakértő, aki korábban az LA CityBeat (RIP) című alternatív hetilapnál dolgozott, 2004-ben vizsgálatot indított ebben a kényes ügyben. Miután jó pár metalzenésszel interjút készített, arra a következtetésre jutott, hogy nem valószínű, hogy Simmons az ötletgazda. Sőt, jó pár évvel ezelőtt Appleford megkérdezte, a Motörhead együttes alapító frontemberét, Lemmy-t, aki csupán ez válaszolta, nem túl kedvesen:

„Nos, gondolom ő. Ezt mondaná, nem igaz? Ő annyira gonosz. Ugyan már, kopj le, baszd meg."

Lemmy válaszából nem sok mindent lehetett megtudni, ám Tommy Aldich rockdobos, aki Dioval együtt játszott elmesélt egy érdekes történetét, amellyel közelebb kerülhetünk a válaszhoz:

„Ronnie egyszer mesélt nekem egy történetet. Azt mondta, hogy a nagymamája volt az, aki megmutatta neki ezt a kézjelet. Úgy hívták, hogy a gonosz szem'."

Aldrich azt is hozzátette, hogy a szarvakat" kifelé, az ujjperceinkkel magunk felé fordítva kell mutatni, hogy elriasszuk a rossz embereket.

​De vajon mi volt a véleménye Gene Simmonsnak és Ronnie James Dionak?

Jó kérdés, kiváló kérdés., mondta Dio egy 2001-es interjúban:

„Kétlem, hogy én lennék az első, aki ezt csinálta. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy én találtam fel a kereket. Biztos vagyok benne, hogy valaki máskor is mutatta ezt a jelet. Inkább mondjuk úgy, hogy én tettem divatossá. Olyan sokat használtam, hogy a védjegyemmé vált"

Simmons ezzel szemben kevésbé volt szerény. Ő egyszer valóban megpróbálta levédetni a szimbólumot, de kevesebb mint két héttel a bejelentés után lemondott róla. Talán mégis belátta, hogy bármennyire vagánynak tűnik az ötlet, ez sajnos nem az ő fejéből pattant ki.

Simmons antipantikus lépését pedig Dio özvegye, Wendy Galaxiola is kommentálta:

„Ez undorító, vicc és egyszerűen őrültség. Az, hogy egy ilyen dologból pénzt akarnak csinálni felháborít. Ez mindenkié, nem tartozik senkihez...ez közkincs, nem kell védjegyezni"

nme.com

Friss

Íme, 3 tipp, hogy feldobd magad, ha szomorú vagy

Mutatunk néhány tippet, ha fel szeretnénk dobni magunkat szomorúság esetén.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Készíts te is házilag limonádét!

A limonádé a nyár egyik legkedveltebb itala. Nagy szükségünk van rá, főleg ebben a hőségben.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

3 légzéstechnika, amellyel könnyebben álomba ringathatod magad

A hosszú munkanapokkal, különféle feszültségekkel, szülői kiégéssel vagy más érzelmileg kimerítő helyzetekkel teli, elfoglalt és gyors tempójú társadalmunk megnehezítheti a valós relaxációt, a kikapcsolódást és a pihentető alvást. Rengetegen küszködnek valamilyen alvásproblémával, ám egyes légzőgyakorlatot segíthetnek megnyugodni, s ezzel együtt elaltatni minket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk