Törőcsik Mari után Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze
MTI / Mohai Balázs

Lehoczky Zsuzsa és Faragó András Kálmán Imre A Cirkuszhercegnő című operettjének próbáján a Budapesti Operettszínházban, 2014-ben

Törőcsik Mari után Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Törőcsik Mari halála után kénytelen voltak összeülni a Nemzet Színészei, hogy megválasszák az új cím birtokosát.

Kedden délután közel egy órás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Törőcsik Mari helyére Lehoczky Zsuzsát választották meg – számolt be róla a Nemzeti Színház.

Május 11-én, kedden 14 órakor a Nemzeti Színházban találkoztak a Nemzet Színészei: Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Jordán Tamás, Király Levente, Molnár Piroska, Szacsvay László és Tordy Géza a színház igazgatói irodájában választották meg a Törőcsik Mari elhunytával megüresedett helyre a Nemzet Színészét. Almási Éva, Csomós Mari, Cserhalmi György és Máthé Erzsi személyesen nem tudtak jelen lenni, ezért ők telefonon kapcsolódtak be a választásba.

A Nemzet Színészeinek megbeszélése zárt, amelyen csak a tizenegy művész vesz részt.

A Nemzet Színészei közel egy óra elteltével hozták meg döntésüket, melynek értelmében a mai naptól Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze cím új birtokosa.

Lehoczky Zsuzsa 1964-ben

Fortepan/Szalay Zoltán

Az új Nemzet Színészének elsőként Vidnyánszky Attila gratulált telefonon.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.

A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, legfeljebb tizenketten viselhetik, akik életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással választ új színészt. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk