Németország legnagyobb múzeumrablása során egy Rembrandt-képet vihettek el

Németország legnagyobb múzeumrablása során egy Rembrandt-képet vihettek el

A tavaly szeptemberben megtalált Rembrandt-mű egyike annak az öt régi mesterfestménynek, amelyeket 1979-ben loptak el a Friedensteini kastélyból.


1979-ben a gothai Schloss Friedenstein kastélyból öt festményt loptak el, az egykori NDK legpofátlanabb műkincsrablásában. A műveket tavaly szeptemberben találták meg, a kutatók pedig úgy vélik, hogy az egyik, amely egy szakállas idős férfit ábrázol, egy ismeretlen Rembrandt-alkotás lehet.

wikimedia

A portré 1629 és 1632 között készülhetett, és az öt mű közül ez rongálódott meg a legjobban, a felületén mély karcolások találhatóak, amelyek feltehetőleg a lopás során keletkeztek. A restaurálást követően mind az öt festmény a Schloss Friedensteinben látható a Vissza Gothába! Az elveszett remekművek című kiállításon, amely 2022. augusztus 21-ig várja a látogatókat.

Az öregember portréját az évszázadok során Jan Lievensnek, Rembrandt közeli kortársának és Ferdinand Bolnak, Rembrandt egyik tanítványának is tulajdonították. A Bolnak való tulajdonítást a vászon hátoldalán található aláírása is alátámasztotta.

Bár a festmény restaurálását és tudományos elemzését végző kutatók azonban nem hiszik, hogy Bol vagy Lievens lenne a festmény alkotója. Timo Trümper, a Schloss Friedensteinben rendezett kiállítás kurátora a Művészeti Újságnak elmondta, hogy az aláírás feltehetőleg csak arra utal, hogy a portré valamikor Bol tulajdonában volt.

Ez az egész értelmezés kérdése"

– kezdte Trümper.

Biztosak lehetünk benne, hogy festmény Rembrandt műterméből származik. A kérdés az, hogy mennyi belőle Rembrandt és mennyi a tanítványaié? Már sok kollégával beszéltünk. A fele azt mondja: >>Nem, ez nem Rembrandt, ez az egyik tanítványa.<< A másik fele pedig azt mondja, hogy: >>Ez egy érdekes elmélet, és nem tudják kizárni.<<."


(robbreport)


A figyelmetekbe ajánljuk