Banksy
Az épület szerencsés tulajdonosa nem a saját szakállára adta el a festményt.

Még tavaly októberben jelent meg egy installáció Nottinghamben, amiről Banksy nem sokkal később jelezte, hogy az ő alkotása. A mű egyik része egy kerékgumival hulahoppkarikázó kislány, míg a másik része egy hiányzó kerekű bicikli, ami egy oszlophoz láncolva áll a falfestmény előtt. Azóta a kerékpárt valaki ellopta, de a festmény mindeddig sértetlenül a helyén maradt.

Múlt héten azonban az alkotás is eltűnt, mivel egy műgyűjtő megvásárolta és lebontotta a téglafalat. A kép John Brandler galériatulajdonoshoz került, aki állítása szerint hatszámjegyű összeget fizetett érte, és külön szakembereket hívott a fal eltávolításához. Brandlernek nem ez az első Banksy-festménye: korábban a művész több más alkotását is megszerezte, köztük egy Port Talbot-i garázs faláról a Seasons Greetings című művet is.

Az új tulajdonos szerint ezzel időben megóvta a képet, mielőtt a nedvesség, majd a penészedés áldozatává vált volna. Még idén szeretné kiállítani egy múzeumban társaival, de előbb még Skóciába küldi helyreállítani.

A helyi önkormányzat egyébként mindenképpen megtartotta volna a hulahoppozó kislányt, de mivel magántulajdonban volt az épület, nem tehetett semmit. A BBC cikke szerint az épület tulajdonosa először megpróbálta „eladományozni" a Banksy-művet, de végül az eladás mellett döntött. A nevét elhallgatni kívánó háztulajdonos végül az eladásból származó pénzt fogja jótékony célokra adományozni.

Korábban itt írtunk arról, hogy közel kétmilliárd forintra nőtt egy eladó ház értéke, mert Banksy még éppen időben ráfestett.


A figyelmetekbe ajánljuk