Tarantino vett egy mozit, közben kiosztott néhány moziláncot is
Getty Images Hungary

Tarantino vett egy mozit, közben kiosztott néhány moziláncot is

A rendezőnek erős véleménye volt néhány tömegmozi sorsával kapcsolatban.

Quentin Tarantino egy podcastban jelentette be, hogy megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat – számolt be róla a Variety.

A rendezőt a mozik jövőjéről kérdezték, ahol elég erős állítása volt néhány moziláncról: szerinte, akik a koronavírus-járvány miatt be kellett zárnia, azok közül sokan megérdemelték.

Hozzátette, hogy ugyan a mozibezárások őt is elszomorították, de néhány mozilánc mégis megérdemelte, mert szerinte sok hely már minden filmezési élményt elvettek a nézőktől. Emellett szerinte egy mozinak nem kellene az emberek nappalijára hasonlítania.

Viszont Tarantino az úgynevezett „butikmoziknak" nagy jövőt jósol, és egyből be is jelentette, hogy megvásárolta Los Felizben lévő Vista filmszínházat, ami már idén karácsonykor megnyílik.

Megjegyezte, hogy korábban megvette már a Los Angeles-i New Beverly mozit is, ami két hete kinyitott, és minden előadás teltházon ment.

A most megvásárolt Vistában pedig nemcsak régebbi filmeket tervez majd vetíteni, és egy „koronagyémánthoz" hasonlította a kinézetét.

Ahogy az MTI megjegyzi, a helyi történelmi nevezetességnek számító, egy vetítővásznas Vista mozi 1923-ban nyílt meg Los Angelesben. Eredetileg több mint nyolcszáz férőhelye volt, de később, hogy kényelmesebb legyen, nagyobb sortávolsággal négyszázra csökkentették a székek számát. A mozi több hollywoodi filmben is szerepelt, például a Tiszta románc című romantikus vígjátékban.

A figyelmetekbe ajánljuk