Squid Game  Seong Gi-hun

A Squid Game alkotói szerint a pandémia miatt lett ennyire sikeres a sorozat

A Squid Game író-rendezője, Hwang Dong-hyuk egy dolgot biztosan tud: néha egy jó ötletnek sokáig kell érlelődnie, mire az emberek készen állnak rá. E koreai sorozat esetében pedig ez a kijelentés hatványozottan igaz.


A streamingszolgáltató a sorozatot minden idők legnépszerűbb sorozatának nevezte 1,65 milliárd nézett órával. Ez egy kilenc epizódból álló sorozat esetében komoly teljesítmény, mindössze néhány héttel a szeptember 17-i indulás után.

Ám a Squid Game története 2008-ban született meg, és eredetileg a nagyvászonra szánták, ám több mint egy évtizedbe telt, amíg Hwang támogatást talált hozzá. A rendező pedig azt is elárulta, hogy a változó globális környezet miképp segítette a sorozat koncepciójának hitelességét:

A válasz, amit tíz év elteltével kaptam, az volt, hogy ez valójában nagyon is valósághű, tehát hogy valószínűleg valahol a világban emberek játszanak ilyen játékokat, és azt hiszem, a világjárvány is felgyorsította a helyzetet egy kicsit. Így az a tény, hogy ez a történet egy évtized után már nem volt teljesen valószerűtlen, nem volt abszurd, hanem valami, ami nagyon is a valósággal érintkezett, egy kicsit elszomorított engem mint embert, de alkotóként örömet is okozott."

Nyerd meg az életed | Hivatalos előzetes | Netflix

(slashfilm)


A figyelmetekbe ajánljuk