roger taylor

Roger Taylor

A Queen dobosa szerint Sacha Baron Cohen rémes Freddie Mercury lett volna

Rami Malek azután kapta meg a Bohém rapszódia főszerepét, hogy Sacha Baron Cohen kiszállt a projektből.


Sokáig úgy volt, hogy Sacha Baron Cohen fogja játszani Freddie Mercuryt a Queenről szóló filmben, de aztán a komikus kiszállt a projektből. A színész 6 évet dolgozott rajta, saját indoklása szerint pedig azért nem lett semmi a dologból, mivel ő egy sokkal őszintébb portrét akart a bandáról, a sötét részletekkel együtt. A film producereiként is szolgáló bandatagok viszont vélhetően egy szebb, a zenei örökségüket jobban kihangsúlyozó filmet szerettek volna.

Mint Howard Stern vendégeként elmondta, már a bandatagokkal való első beszélgetése során érezte, hogy hiba volt elvállalni a projektet. Mint mondta, egyikőjük arról kezdett áradozni, hogy mennyire jó lesz ez a film a közepe miatt. Mint kiderült, az volt a terv, hogy a film közepén meghal Freddie Mercury, a fennmaradó játékidő pedig a gyászoló tagokra koncentrált volna.

Most évekkel később a Queen dobosa és a film egyik producere, Roger Taylor visszaszúrt a színésznek, mondván, hogy rossz választás lett volna a szerepre, meg amúgy is rossz színész.

Szerintem teljesen szar lett volna. Sacha rámenős, ha más nem is. Ráadásul tíz centivel magasabb a kelleténél. De megnéztem az utolsó öt filmjét, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem túl jó színész. Lehet, hogy ebben tévedek. Szerintem egy teljesen zseniális, felforgató komikus, ebben nagyszerű. Mindenesetre szerintem Rami zseniális munkát végzett egy szinte lehetetlen szerepben.

(Forrás: Consequence)


A figyelmetekbe ajánljuk