Ice Cube és Chris Tucker

Végre péntek

Vallási okokból nem vállalta Chris Tucker a Péntek esti gázt

A füves komédia folytatását azért nem akarta megcsinálni, mert nem akarta, hogy az emberek miatta füvezzenek.


Chris Tucker volt az egyik főszereplője a Végre péntek című kult komédiának, de folytatásából, a Péntek esti gázból már kimaradt. A folytatás sokkal nagyobb költségvetéssel járt az első óriási sikere miatt, szóval a pénz nem lett volna akadály, hogy visszatérjen a sztár a második részre. Ice Cube viszont Twitteren elárulta, hogy vallási okai voltak Tucker hiányának.

Készek voltunk 10-12 millió dollárt fizetni Chris Tuckernek, hogy benne legyen a Péntek esti gázban, de vallási okokból visszautasította. Nem akart többé káromkodni vagy füvet szívni a kamera előtt.

Ezt egyébként maga Tucker is megerősítette egy interjúban. Bár őt leginkább az aggasztotta, hogy emberek részben miatta fognak tépni. Ő pedig nem szerette volna ezt népszerűsíteni.

Akkoriban, meg kell mondanom, az egyik ok, amiért nem csináltam meg a másodikat, a fű volt. Ember, az a film egy jelenség lett. Nem akarom, hogy mindenki füvezzen, és ezt sosem mondtam el az embereknek, mert valahogy elfelejtettem, de ez volt az egyik ok, amiért nem csináltam meg. Mert azt mondtam: Nem akarom, hogy mindenki füvet szívjon.

(Forrás: Consequence)


A figyelmetekbe ajánljuk