psycho janet leigh

Négy különös mérföldkő a filmművészetben

Bár ezek a mérföldkövek talán nem tűnnek olyan fényesnek vagy fontosnak, mégis sikerült olyan trendeket elindítaniuk, amelyek a mai napig tartják magukat a filmművészetben.


Első remake

A folytatások mellett sokan panaszkodnak arra is, hogy az állandó remake-ek manapság a kreativitás hiányát jelzik a modern Hollywoodban. A remake-ek azonban már a filmművészet kezdete óta létezik, és a Nagy vonatrabláshoz köthető az első.

Az eredeti film egy 1903-as némafilm, amelyet minden idők egyik legnagyobb hatású filmjeként tartanak számon. Ami akkor is annyira népszerű volt, hogy egy másik produkciós cég 1905-ben egy remake-et készített belőle, mivel a szerzői jogi törvények akkoriban még igencsak homályosak voltak.

Első Wilhelm-sikoly

Ha névről esetleg nem ismered semmi baj, hiszen szinte így is biztos, hogy hallottad már: ugyanis újra és újra elhangzik a legijesztőbb és legdrámaibb filmes pillanatokban.

A Wilhelm-sikoly egy olyan hanghatás, amelyet számos filmben és tévésorozatban használtak, 1951-től kezdve. A sikolyt általában akkor használják, amikor valakit lelőnek, nagy magasságból lezuhan vagy bármiféle tragikus halált hal.

A hang Wilhelm közlegényről kapta a nevét, aki a The Charge at Feather River című 1953-as western egyik szereplője, amelyben a karaktert egy nyílvesszővel combon lövik. Bár feltehetően ez csak a harmadik film volt, amelyben az effektust használták. A hangot pedig feltehetően Sheb Wooley színész adta, – amikor a Distant Drums című filmet rögzítették – ahhoz a jelenethez, amikor a szereplőt felfalja egy aligátor.

Legelső káromkodás (F-word)

A közelmúltban készült filmekben, mint például A Wall Street farkasában és a Csiszolatlan gyémántban rengeteget káromkodnak, sőt Scorsese művében baszdmegolnak a legtöbbet a filmtörténelemben.

Ez a szó szinte bármilyen műfajba belefér, ezért is furcsa, hogy az első filmes használata 40 évvel az első hangos film után történt. I'll Never Forget What's'isname című szatírafilmnek jutott az a megtiszteltetés, hogy elsőként használja ezt az erőteljes szót mégpedig a következő mondattal: „Get out of here, you f***ing bastard!" Tehát „Takarodj innen, te kibaszott szemétláda!"

Az első WC-öblítés filmben

Alfred Hitchcock Psycho című filmje minden idők egyik legelismertebb thrillerfilmje, amely óriási hatást gyakorolt a filmművészetre.

Sőt, ez volt az első amerikai film, amelyben egy WC-öblítés látható. Állítólag Joseph Stefano forgatókönyvíró ragaszkodott ahhoz a snitthez, még pedig azért, hogy még realisztikusabbá tegye a filmet, és Hitchcock kijelentette, hogy erre a forgatókönyvben mindenképp szükség lesz. Stefano ezután írta meg a jelenetet, amelyben Marion Crane lehúzza a bizonyítékokat a vécén.

A figyelmetekbe ajánljuk