Jelenleg tárgyalnak a rendezőjével egy következő nagy szörnyfilmről az úgynevezett MonsterVerse-ben.


Amikor a Legendary és a Warner közösen belefogott, hogy újra adatálja a Godzillát Hollywoodban, a mai trendeknek megfelelően rögtön filmes átjárható univerzumban gondolkodtak több különálló, de kapcsolódó filmmel. Az első film sikere ennek meg is ágyazott, ahogy a Kong: Koponyasziget is siker volt, ám a stúdió igencsak megijedt, amikor a Godzilla 2 nem hozta a várt bevételt.

Különösen azért, mert annak bemutatójának idején már készült javában a nagy csúcsa az eddigi univerzumépítésnek, amikor összecsap egymással Kong és Godzilla. Éppen ezért úgy készültek, hogy az lesz az utolsó filmje a MonsterVerse-nek hívott szériának. De mindenkit meglepve a Kong vs. Godzilla hatalmas kasszasiker a körülményekhez képest is, a legtöbb bevételt produkálva a járvány kezdete óta, gyakorlatilag megmentve a franchise-t.

Éppen ezért a Legendarynél már megindultak az ötletelések a megelepetés hatására, hogy hogyan is vigyék tovább a szériát. Kezdésnek elkezdtek tárgyalni Adam Wingarddal, hogy a következő filmet is rendezze, ezzel pedig ő az első MonsterVerse-rendező, aki visszatér egy következő filmre. Egyelőre nincs még konkrét terv, de a cím, ami a stúdió irodáiban röpköd, az a Son of Kong. Vagyis Kong gyerekéről is szólhat a következő. De persze még semmi sem fix.


Friss

Szinte az összes folyó kiszárad legalább egy napra

A klímaváltozás és és a földhasználat miatt egyre több folyó száradhat ki időszakosan.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A Lidl a Balaton-átúszás mellett egy SUP-versennyel is beújít a nyárra

Június 16-án nyílik a nevezés az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményére, a 39. Lidl Balaton-átúszásra. Az idei év újdonsága: a Lidl Balaton-áthúzás, külön verseny SUP-osoknak.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

II. világháborús bombát találtak a Lánchíd felújítása közben

A hatástalanítás idejére többeknek el kell hagyniuk otthonukat.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk