Élősködők rendezője egy sorozaton és két filmen is dolgozik már

Élősködők rendezője egy sorozaton és két filmen is dolgozik már

A sorozat ráadásul az Élősködőkön alapul és az HBO-nál készül.


Bong Joon-ho nem tétlenkedett sokat azután, hogy megnyerte tavaly az Oscart az Élősködőkért. Már 2019-ben is arról beszélt, hogy két projektet is tervez következőnek.

Az egyik koreai nyelven készülne, a másik angol nyelven. Egyik projekt sem nagy költségvetésű. Nagyjából az Élősködők, vagy az anyám! költségvetését érdemes elképzelni. A koreai Szöulban játszódna és sajátos horror- és akcióelemeket tartalmaz. Nehéz meghatározni a filmjeim zsánerét.

Az angol projekt pedig egy dráma lenne, ami egy 2016-ban történt esetet dolgozna fel. Természetesen ez majd csak akkor fog kiderülni, amikor elkészülök a forgatókönyvvel, de az egyik fele jó eséllyel Nagy-Britanniában, a másik fele pedig az Egyesült Államokban játszódna.

Most Rian Johnson rendezővel a The Director's Cut című podcast vendégeként folytatott beszélgetésében ismét beszélt ezekről a projektekről, amivel az Oscar utáni időszakot töltötte otthon a karanténban.

Olyan érzés, mintha ketté vágtam volna az agyamat jobbra és balra, miközben ezt a két forgatókönyvet írtam egyszerre. De az egyiket befejeztem végre egy hete.

Ráadásul emellett dolgozik az HBO berkein belül egy sorozaton is, ami az Élősködőkön alapul. A készülő széria másik vezető producere és alkotója Adam McKay, akinek az Utódlás mellett olyan filmeket köszönhetünk, mint A nagy dobás, vagy éppen A híres Ron Burgundy legendája, hogy sokoldalúságát érzékeltessük. Szóval valószínűleg nem kell várnunk sokáig újabb mozgóképre a mestertől, sok minden érkezik majd idővel.

(Forrás: Collider)


A figyelmetekbe ajánljuk