Szezám utca

Szezám utca

Dokumentumfilm készült a Szezám utcáról

Már az első előzetese is megérkezett, heteken belül pedig be is mutatják a filmet.


A Szezám utca minden idők egyik legikonikusabb gyerekműsora, karaktereit még azok is ismerik jobbára, akik egyetlen epizódot se láttak még belőle. Na de hogyan is indult ez az egész anno? Ezt fogja bemutatni egy új film.

December 13-án ugyanis debütál az HBO-n egy Street Gang című dokumentumfilm, ami azt mutatja majd be, hogyan született meg az egész, mint ötlet, majd koncepció, végigkísérve útját az orbitális világsikerig a kezdetektől.

Az alkotók interjúkon és archív felvételeken keresztül mesélik majd el, hogyan is született meg a csoda. A filmet Marilyn Agrelo rendezte, akinek a Forró táncparkettet, továbbá a Jessica Alba főszereplésével készült Láthatatlan jelt készítette korábban.


A figyelmetekbe ajánljuk