Billy Porter

Billy Porter

Rendezőként is bemutatkozik Billy Porter

A Póz Emmy- és Tony-díjas sztárja belekóstol, milyen filmet készíteni a kamera másik oldalán. Rögtön egy drámával és egy vígjátékkal is.


Billy Portert a Póz című sorozat tette igazán szupersztárrá a filmes világban, alakításáért többek között egy Emmy-díjjal is gazdagabb lett. A Broadway-en a Tony-díjat is elhódító aranyhangú színészt gyakorlatilag a vászonra teremtették, most viszont úgy döntött, tesz egy kísérletet arra is, hogy a kamera másik oldalán csináljon filmet.

Sőt rögtön két filmmel is kipróbálja magát rendezőként gyors egymásutánban. Éppen csak leforgatta What if? című felnövéstörténetét, de máris leszerződött a következő filmjére. Gabrielle Union produkciós cégének égisze alatt ugyanis egy queer komédiát is rendez a dráma után.

A To Be Real című vígjáték az Amazonra érkezik majd és igazi hangosan nevetős, helyenként taplóbb humorú, szégyentelen közönségszórakoztatásnak ígérik, amolyan LGBTQ Superbadként leírva. Három queer fiatalról szól, akik megszöknek szülővárosukból New Yorkba a Pride hetén, vad kalandra indulva a nagyvárosban. Portert egyébként hamarosan az Amazonon láthatjuk is filmben, szerepel ugyanis a Camila Cabello főszereplésével készült Hamupipőkében.

(Forrás: A.V. Club)


A figyelmetekbe ajánljuk