rian johnson

Natasha Lyonne, a Russian Doll sztárja lesz Rian Johnson szériájának a főszereplője.


Rian Johnson Az utolsó Jedik rendezése után egy kisebb, de sztároktól nem kevésbé hemzsegő krimit csinált Tőrbe ejtve címmel, aminek akkora sikere lett, hogy érkezik is a folytatása hamarosan.

Addig is Johnson annyira belejött a krimibe, hogy most a Peacock nevű streamingszolgáltatónál egy nyomozós sorozatot is készít Poker Face címmel. A főszereplője pedig Natasha Lyonne lesz, akit számtalan filmben és sorozatban láthattunk, legutóbb például a kritikailag elismert Russian Doll főszerepében.

A sztoriról egyelőre nem tudni semmit azon túl, hogy minden héten egy ügy lesz a szerkezete egy nagy, epizódokon átivelő rejtély helyett. Továbbá 10 epizódból fog állni az évad, azt viszont nem tudni, hogy minisorozatnak van tervezve, vagy siker esetén folytatódhat. Johnson lesz egyébként a producere, írója és rendezője is, így igencsak aktívan kiveszi a részét majd a létrejöttében.

Oh man... He's got some skills, yo.

Johnson egyébként nem ismeretlen teljesen a sorozatok világában. Ő rendezte ugyanis a Breaking Bad számtalan epizódját, köztük az Ozymandias című epizódot is, amit a rajongók az egyik legjobbnak tartanak és számtalan elismerést is begyűjtött érte. Neki köszönhetjük a legendás légy jelenetet is.

(Forrás: Consequence of Sound)


A figyelmetekbe ajánljuk