Egy rendező éppen videóchaten keresztül tartott meghallgatást az Eufória színészének, amikor rájött, hogy mégse kapcsolta ki a mikrofonját, a létező legkellemetlenebb módon.


Bizonyára még élénken él az emlékeinkben Lajos Balázs esete, aki a felelő diák lassú feladatmegoldására megjegyezte, hogy csak kinyögte végre, mielőtt kiderült volna, hogy be van kapcsolva a mikrofonja. Most Hollywoodnak is megvan a maga Lajos Balázsa egy Tristran Shapeero nevű rendező személyében.

Az egész úgy kezdődött, hogy Lukas Gage, akit láthattunk már az Eufóriában Tylerként, az American Vandalban Brandonként és a Love, Victor című sorozat Derekjeként is, feltöltött egy videót Twitterére. A felvételt egy meghallgatáson rögzítette, ami videóchaten keresztül történt. Csakhogy az elején a rendező elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját, magáról megfeledkezve pedig elkezdte ecsetelni, hogy Gage lakása egy kis lyuk, és mennyire nyomorult lehet egy ilyenben élni.

Gage szellemesen reagált, először jelezte felé, hogy nincs némítva, majd azt mondta, hogy ezért lenne nagyon szüksége a szerepre, hogy idővel vegyen majd egy nagyobb lakást. Aztán a maga részéről kezdte volna a munkát, amire a rendező természetesen sűrű bocsánatkérésekkel reagált.

Shapeero, aki korábban Balfékek, Az alelnök, Brooklyn 99 és Unbreakable Kimmy Schmidt epizódokon is dolgozott, kiadott egy írásos bocsánatkérést is az eset után. Állítja, nem lenézésből mondta, ami a Zoom beszélgetésben hallható volt.

A szegény szót szimpátiából használtam, nem az anyagi helyzete lenézéséből. A szavaimat az őszinte elismerés inspirálta a színészek iránt, akik ilyen korlátozott körülmények közt kell szerepet érő alakításokat kipréselniük magukból.

Elnézést kért a kellemetlenségért és ígérte, hogy a jövőben sokkal jobban fogja kezelni a színészeket a castingtól egészen a film végső vágatáig, jobb emberré és rendezővé is válva, számolt be róla a Deadline. Sokaknak egyébként azért volt fura a videó, mert a felvétel alapján Gage finoman szólva sem egy kis omladozó vályogházban húzza meg magát. Bele se merünk gondolni, Shapeero milyenben élhet akkor, ha ezt szegényesnek találta.


Friss

Reklámsorozatot adott ki Kendrick Lamar a Calvin Kleinnal

A kisfilmeket Dave Free veterán kliprendező készítette, aki a rapper videóit is szokta általában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk