
Közös álomból közös életmű: a Scharioth Birtok varázslatos világa
Vannak házaspárok, akik nemcsak együtt élnek, hanem együtt teremtenek maradandót. És vannak helyek, ahol az ember megérzi: itt több történik, mint amit a szem lát. A Scharioth Birtok is ilyen: a nagyrédei dombok között megbúvó park, ahol a múlt szépsége és a jelen szenvedélye találkozik.
Scharioth Ágnes és Prof. Dr. Scharioth Gábor nemcsak házastársak, hanem alkotótársak is: a birtok megálmodói és megvalósítói, akik szeretettel és kitartással leheltek új életet egy elfeledett kastélyba és annak parkjába. Az ő történetük nem egyszerű vállalkozásé, hanem egy közös álomé – két emberé, akik ugyanazzal az elhivatottsággal keresik a szépet és az értelmet: a természetben, az építésben és az emberi kapcsolatokban.
A Scharioth Birtok ma már nemcsak egy gyönyörű hely, hanem az igényesség, a harmónia és az emberi értékek szimbóluma. Egy életmű, ahol minden kő, korlát és fa egy közös döntés és egy közös hit bizonyítéka: hogy a szeretettel végzett munka nemcsak épít, hanem formál, helyet, közösséget és lelkeket.

Mikor merült fel először a közös vállalkozás ötlete, és mi inspirált titeket arra, hogy együtt vágjatok bele?
A közös vállalkozás gondolata szinte magától született meg, amikor először beléptünk a nagyrédei birtokra. Nem terveztük, nem üzleti döntés volt, hanem szerelem első látásra – a hely, a történelem, a lehetőségek iránt. Mindketten szerettük volna, ha ez a varázslatos park új életre kel, és nemcsak nekünk ad békét, hanem másoknak is élményt. Innen indult minden: egy közös álomból, ami aztán közös küldetéssé vált.
Mi az, amit a másik tesz, és ami nélkül nem működne a vállalkozásotok?
Gábor nélkül nem lenne meg az a művészi szem és történelmi elhivatottság, amivel a birtok minden részlete életre kelt. Ő az, aki fáradhatatlanul keres, kutat. Ági nélkül viszont nem lenne meg az a precizitás, a gondos tervezés, és nem utolsó sorban emberi melegség, ami lelket ad teremtésnek. Ő az, aki mindent áthat lelkiséggel, ízekkel és harmóniával. Egyikünk sem működne a másik nélkül: a Scharioth Birtok épp kettőnk szimbiózisából született meg.
Melyik volt a legnagyobb kihívásotok, amit együtt kellett megoldanotok, és hogyan sikerült átlendülni rajta?
A legnagyobb kihívás maga a kezdet volt, amikor a régi TSZ iroda épület és az egyszerü park helyén kellett meglátnunk a szépet. Voltak pillanatok, amikor nehéz volt hinni benne, hogy valaha elkészül, de mélyen legbelül hittük, hogy sikerül. Ha az egyikünk elfáradt, a másik épp akkor kapott új lendületet. Azt hiszem, ez a titkunk: soha nem egyszerre kételkedünk.
Mit szeretnétek, hogy a vállalkozásotok képviseljen 5–10 év múlva, és mi a legfontosabb érték, amit át szeretnétek adni a vendégeiteknek?
Szeretnénk, ha a Scharioth Birtok tíz év múlva is a nyugalom, a szépség és az értékteremtés szigete lenne, egy hely, ahol megáll az idő, és az emberek újra kapcsolódhatnak a természethez és önmagukhoz.
A legfontosabb érték számunkra a szeretet, az igényesség és az őszinteség – a természetben, a gasztronómiában és az emberi kapcsolatokban egyaránt.
Mi volt az a pillanat, amikor először éreztétek, hogy „igen, együtt képesek vagyunk ezt megvalósítani”, és mi tűnt eleinte teljesen őrültségnek?
Mindig bennünk volt az erő és az elhivatottság a terveink megvalósításához. Soha nem volt kérdéses, hogy együtt képesek vagyunk megvalósítani, amit kitűztünk magunk elé. Tény, hogy manapság kevesen vágnak bele önerőből ekkora projektnek. Mi úgy gondoltuk, hogy egy életmű, amit elkezdtünk és valószínűleg gyökeresen megváltoztatja az életünket, és mindazok életét, akik velünk együtt dolgoztak, dolgoznak. Ès ebben ez a csodálatos!
Volt olyan szokatlan, váratlan ötlet, ami végül nagy hatással volt a vállalkozásra?
Számtalan szituáció volt a felújítás során, melyeket hirtelen meg kellett oldani, és végül nagy jelentőségű lett a kastély értékei közt. Például a kastély fő terasza, melyet építési nehézségek miatt meg kellett változtatni. Így kerültek be a bécsi korlátok, melyek lényegesen emeltek az épület színvonalán.
Ha 10 év múlva valaki a vállalkozásotokra emlékezne, mi az az egy élmény vagy érzés, amit szeretnétek, hogy megjegyezzen rólatok?
Remélhetően úgy emlékeznek majd ránk, mint két erős karakterű emberre, akik kitartó munkával valósították meg álmaikat. Akik nagy hatással voltak a körülöttük élő emberekre, és hittek abban, hogy valami jót és értékeset adnak át az utókornak. A Scharioth Birtok életében 10 év nem túl sok idő, valószínűleg ez a 10 év kell ahhoz, hogy az emberek megismerjenek minket és legalább egyszer ellátogassanak ide. Bízunk benne, hogy aki ide látogat és körbejárja a parkot, szívében gyönyörűséggel és melegséggel tér haza.




