Karwai Tang/WireImage
november 14., 2025  ●  Kultúra

Sarolta II. Erzsébetnek köszönheti különleges helyét a családban

Sarolta hercegnő alig múlt tízéves, mégis a brit monarchia jövőjének egyik kulcsa lehet. Mosolya, határozottsága és természetes eleganciája miatt a közönség már most rajong érte, szülei pedig tudatosan készítik fel őt a jövőre, hiszen szerepe, ha nem is uralkodóként, történelmi jelentőségű lehet.

A szakértők szerint Sarolta hercegnő az első, aki valóban megtöri a trónöröklés évszázados mintáját. 2013-ban II. Erzsébet királynő ugyanis jóváhagyta a Succession to the Crown Act nevű törvény módosítását, amely megszüntette a férfi elsőszülöttség elvét a brit trónöröklésben. Korábban egy fiatalabb fiútestvér is megelőzhette nővérét a trónöröklési sorban – ez történt például Anna hercegnő és öccse, András esetében is, akinek születésekor a régi szabályok még érvényben voltak.

Az új törvény kimondja: a születési sorrend dönt, így Sarolta hercegnő a harmadik az öröklési sorban bátyja, György után, és megelőzi fiatalabb öccsét, Lajost – ez korábban lehetetlen lett volna.
György herceg és Sarolta hercegnő
Fotó: Ray Tang/Anadolu via Getty Images

A változás azonban nem jelenti azt, hogy Sarolta valaha trónra kerülne: amennyiben György hercegnek gyermekei születnek, azok automatikusan megelőzik majd őt a sorrendben. Mégis, a törvénymódosítás történelmi fordulat: először védi jogszabály egy hercegnő helyét férfi testvéreivel szemben. A történészek szerint II. Erzsébet ezzel azt üzente, hogy a monarchia a 21. századra már túllépett a nemi különbségeken – írja a Marie Claire.

Sarolta hercegnőre már most, tízéves korában is erős jelleme és természetes tekintélye miatt irányul a figyelem. Több alkalommal is látták, amint nyilvános eseményeken finoman emlékezteti bátyját a protokollra – például II. Erzsébet 2022-es temetésén ő szólt Györgynek, mikor kell meghajolnia. Katalin hercegné is elárulta korábban, hogy otthon „Sarolta a főnök”, az iskolában pedig a „harcos hercegnő” becenevet kapta.

A jövőben pedig egy másik rang is várhat rá. Ha Anna hercegnő, II. Erzsébet lánya és a jelenlegi királyi hercegnő (Princess Royal) elhunyna, szinte biztosan Sarolta lesz a következő, aki megkapja a címet.

A titulus ugyanis nem öröklődik, hanem az uralkodó legidősebb lányának személyesen adományozható, és egyszerre csak egyetlen nő viselheti. Ha Anna még III. Károly uralkodása alatt hal meg, Sarolta nem kapja meg a címet, hiszen ő a jelenlegi uralkodó unokája. Ha azonban Vilmos trónra lépése után megüresedik a cím, szinte bizonyos, hogy Sarolta lesz a következő királyi hercegnő, ami – látva Anna szerepét – a királynői cím után a legfontosabb pozíció, amit egy nő betölthet a monarchiában.

Nyitókép: Sarolta hercegnő / Karwai Tang/WireImage

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök