újrahasznosított papír
A magyar háztartások elméletben fontosnak tartják a környezetet kímélő megoldásokat, azonban a háztartási eszközeik kiválasztásában és a szokásaikban nem mindig tartják szem előtt ezeket az értékeket – derült ki az IKEA svéd lakberendezési vállalat megbízásából készült felmérésből.

A reprezentatív felmérés online megkérdezéssel készült 2020. augusztus és szeptember között a Kantar Hoffmann piackutató cég által. A megkérdezettek 94 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kiemelten vagy fokozottan érdeklődik a megtakarítást eredményező lehetőségek iránt.

A termékek kiválasztásánál ugyanakkor a környezetvédelem önmagában nem elég erős hívószó a magyaroknak, mivel az is fontos számukra, hogy a környezettudatos termékek használatával pénzt is megtakarítsanak – emelték ki az MTI-hez eljuttatott közleményben. Hozzátették, hogy az IKEA három országban végzett kutatásából kiderül, hogy a cseheknél és a szlovákoknál is hasonló a helyzet.

A többség, csaknem 60 százalék számára az a leginkább elfogadható megoldás, ha a két szempont összekapcsolódik a vásárlásnál, ugyanakkor a megkérdezettek 36 százaléka kifejezetten az anyagiakat helyezi előtérbe, és

100-ból mindössze 3-an felelték azt, hogy náluk a környezetvédelmi megfontolás szerepel az első helyen.

A vizsgált három országban a válaszadók többsége az energia, a vízfelhasználás, valamint a fogyasztás és ezzel összefüggésben a megtermelt hulladékmennyiség csökkentését nevezte meg olyan elsődleges feladatként, amelynek sikeres teljesítésével a háztartások hozzájárulhatnak a környezet megóvásához. A magyarok itt kivételnek számítanak: csak nálunk szerepel dobogós helyen a műanyag palackok és szatyrok újrahasznosítása, amelyet fontosabb feladatnak tartanak a környezet megóvása szempontjából, mint a vízfogyasztás csökkentését – írták.

A magyar vásárlók fele hasznosnak tartja a fogyasztás csökkentését szolgáló és környezettudatos termékeket, ugyanakkor a vizsgált országok közül nálunk a legmagasabb azoknak az aránya, akik a hagyományosakhoz képest drágábbnak érzik ezeket az árucikkeket – mutatott rá Tóth Tímea, az IKEA Lakberendezési Kft. fenntarthatósági felelőse a közleményben.


A figyelmetekbe ajánljuk