Close-up vitamin A capsules

Milyen vitaminok védhetnek bennünket, amíg tart még a járványhelyzet?

Egy friss tanulmány megállapította, mely vitaminok nyújtanak védelmet a koronavírus megbetegedéssel szemben.


Már a pandémia első napjaiban is jellemző volt, hogy bíztunk a vitaminok varázserejében és elkezdtük felvásárolni őket. Az Egyesült Királyságban például a C-vitamin 110 százalékkal, míg a multivitaminok eladása 93 százalékkal nőtt meg. Az Amerikai Egyesült Államokban a cinket tartalmazó táplálékkiegészítők eladása pedig 415 százalékkal emelkedett.

A vitaminok valóban hozzájárulnak a betegségek megelőzésében és leküzdésében. A cink például lerövidítheti egy megfázás hosszát. Néhány kutató most egy olyan adatbázist vizsgált meg, melyben a kérdések többek között arra vonatkoztak, hogy használtak-e a résztvevők (445,850 résztvevő) vitaminokat, például probiotikumokat, fokhagymát, halolajat, multivitaminokat, D-vitamint, C-vitamint vagy cinket. Azt is megkérdezték tőlük, hogy tesztelték-e őket koronavírusra, és hogy milyen eredmények születtek.

Az eredmények alapján elmondható, hogy az étrendjüket rendszeresen multivitaminokkal kiegészítő felhasználóknál 13 százalékkal kisebb volt a kockázata annak, hogy pozitív legyen a koronavírus-tesztjük. Ugyanez a kockázatcsökkenés a D-vitamin használók esetében 9, míg a probiotikum szedőknél 14 százalék, és az omega-3 zsírsavakat használóknál 12 százalékos volt.

A cinkkel, a C-vitaminnal vagy a fokhagymával kapcsolatban nem találtak ilyen összefüggést. Az említett különbségeket ugyanakkor csak a nők esetében figyelték meg, tehát a férfiakat nem érintette a védelem. A résztvevők továbbá egészségesek voltak. A kutatók itt megjegyzik, hogy ezek a nők jobban betartják a szabályokat, tehát nem csak a vitaminok okozták védettségüket. Egészséges fiatal nőként tehát, a szabályok betartásán túl, nem árt, ha szedünk néhány vitamint.

(Forrás: Science Alert)


A figyelmetekbe ajánljuk