Tippek a tökéletes útitárs kiválasztásához

Sokan aggodalmaskodnak – jogosan– az utazási költségek miatt. Egy spórolós út kivitelezéséhez az egyik legegyszerűbb megoldás, ha megosztjuk mással a szállás költségét.


Az útitársak mellett még az is szól, hogy egy páros vagy egy csoport tagja nagyobb biztonságban érezheti magát egy út alatt – és minden bizonnyal biztonságosabb is.. Társaságban nem akkora gond, ha egy csúszós túra közben elesünk, hiszen ott lesz valaki, aki figyel ránk.

Nem mellesleg, ha szerencsése vagyunk, akár egy életre szóló barátságot is szerezhetünk. Legalább az utazás végéig.

Régen egy ilyen út megszervezésének a legegyszerűbb módja az volt, ha megkérdeztünk egy (vagy pár) barátot vagy a családot. Esetleg már az érkezés után találunk valakit, akivel jól kijövünk, és vele utazzuk körbe az adott országot.

Azonban ma már számos lehetőség van arra, hogy bővítsük ezt a kört, ha nem találnánk az ismerősök közül senkit, és vaktában azért mégsem szeretne egy idegennel utazni. Különböző Facebook-csoportok és erre kifejlesztett utazós oldalak is segítik az érdeklődőket, hogy találjanak maguk mellé valakit.

Kell is: New York Times cikkéből kiderül, hogy sok utazási irodánál 300%-kal magasabbak az egyszemélyes foglalások száma, mint a párok, családok vagy baráti csoportok foglalásai. Különösen igaz ez a nőkre, akik a világjárvány után (közben?) újra készen állnak az utazásra, de nem szeretnének egyedül.

Ebben a cikkben a szólóutazásról írtunk pár hasznos dolgot, most pedig pár tipp, hogyan válasszunk útitársat .

Mitől lesz jó egy partner?

Szerencsés dolog, ha az útitársak passzolnak egymáshoz, ha közös szállásról van szó. Sajnos rengeteg rémtörténet is létezik horkolásról, rémálmokról, túl sok beszédről és túlbuzgó időbeosztásról. Fontos, hogy őszintén beszéljünk a potenciális partnerrel hogy előre láthassuk a buktatókat, amelyek tönkretehetik az utazást. A kommunikáció létfontosságú a belföldi vagy külföldi utak előtt. Pár tipp:

  • Keressünk egy olyan társat, aki megbirkózik a lehetséges kihívásokkal az út alatt.
  • Keressünk valakit, aki olyan képességekkel rendelkezik, amelyekkel mi nem (például beszéli a meglátogatott országok nyelvét).
  • Olyannal utazzunk, aki független.
  • Győződjünk meg róla, hogy mindkettőtöknek ugyanaz a napirendje – a korán kelők általában nem jönnek ki jól az éjszakai emberekkel.
  • Keress valakit, aki tud nevetni a viszontagságokon, mert kétségtelenül lesznek ilyenek.
  • Fontos, hogy a felmerülő problémákat őszintén meg lehessen beszélni.
  • Találjunk valakit, akivel barátságosan szét lehet válni, ahelyett, hogy végigszenvednénk egy utat.
  • Emellett fontos a nyitottság és az érdeklődés.

Idegennel utazni: mi baj történhet?

Nyilvánvaló, hogy sok minden elromolhat egy út alatt. Elhibázott menetrend, rossz ütemezés, pénzkérdés, egyszerre minden. A Travel Daily újságírója viszont kiválasztotta a kedvencét, amiiről az egyik olvasó számolt be neki:

"Csak a harmadik napon mondta el nekem, hogy az apját is magával hozta. A hamvait hozta magával, és szerette volna szétszórni Egyiptomban. Egy fáraó üres sírjában és a Vörös-tengeren hagyta, és a táskájába is öntött belőle egy keveset

A jó hír az, hogy nagy valószínűséggel találni fogunk olyan útitársat, aki nem hord majd hamvakat a táskájában.


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk