Undorító vagy finom? Minden ízlés kérdése, nem igaz? Legalábbis ez a tanulság a berlini Undorító Ételek Múzeumában, ahol úgy vélik, hogy az undor emberi érzelem, s nem feltétlenül egységes az emberek között.


Míg egyesek talán undorral néznek a szárított csótányokra, vannak, akik csemegeként tekintenek rá, méghozzá különösen fenséges csemegeként. Az undorító ételek múzeumában az egész világból származó furcsaságokat sorakoztatják fel.

Az undor emberi, az undor vicces"

– olvasható a Disgusting Food Museum (Undorító Ételek Múzeuma) honlapján, amely Malmö után most Berlinben nyitott meg. A különleges kiállítás nem országok szerint csoportosítja a bizarr fogásokat, hanem élelmiszercsoportok szerint.

A „menü" természetesen az italokkal kezdődik: ide tartozik a hódpézsmával, vagyis a hód végbele és ivarnyílása között elhelyezkedő mirigyek által kiválasztott anyaggal ízesített itala, vagy egy különlegesebb tojáslikőr, ami történetesen strucctojásból készül.

A kiállítási tárgyak között többek között bikapéniszek, perui béka turmixok, grillezett kutya és szardíniai kukacsajt is szerepel. Bár a kiállítás valóban undorító lehet egyeseknek, mégis lenyűgöző, hiszen betekintést nyújtanak a világ különböző kultúráiba és kulináris szokásaiba.

A múzeum célja, hogy megkérdőjelezze az emberek felfogását arról, hogy mi a gyomorforgató, valamint a világ más kultúráiról és társadalmairól. A kiállítási tárgyak célja, hogy felvilágosítsa a látogatókat arról, hogy mi minden lehetséges az ételekkel kapcsolatban, és hogy az emberek mit ehetnek és mit esznek a kulturális normáikon kívül.

(Iamexpat)

A figyelmetekbe ajánljuk