A Star Warsből ismert bolygók és helyszínek adnak hátteret a hagyományos földrajz oktatás témaköreihez a Pécsi Tudományegyetemen megjelenő új oktatási segédanyagban.

A PTE közleményében felidézték: a természettudományi kar földrajzi és földtudományi intézetén dolgozó munkatársakban mintegy másfél évvel ezelőtt ötlött fel egy olvasmányos, izgalmas, sokak által ismert helyszíneken játszódó és a diákok érdeklődését felkeltő oktatási segédanyag elkészítésének gondolata.

Mivel az intézet oktatói közül jó néhányan rajonganak a filmekért, a tudományos-fantasztikus történetekért, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Star Wars-bolygók szolgáljanak helyszínként a történetben. Mindennek köszönhetően az elmúlt egy évben a természettudományi kar tizenhat munkatársa és két külső szakértő készítette el az új oktatóanyagot, a kyber kristályokat kereső fejvadász tizenkét fejezetből álló történetét, amelyben a Star Wars-filmekből vett helyszínek adnak hátteret a hagyományos földrajz oktatásban tárgyalt témakörökhöz.

Az ismert közegben, újszerű cselekményeken keresztül egy missziót teljesít a főhős, aki a küldetése során a legkülönfélébb események, helyszínek, jelenségek sodrában kalandozva jut el a végső célig - foglalták össze a történetet a PTE közleményében.

Kiemelték: a kötet fontos földrajzi összefüggéseket, alapfogalmakat magyaráz meg, és sokszínű, változatos cselekményen keresztül mutat be olyan természeti-, társadalmi- és gazdaságföldrajzi folyamatokat, amelyek tanulása, feldolgozása a hagyományos keretek között nehézségeket okozhat. A természettudományok iránt érdeklődők figyelmének felkeltésére hivatott kötet nyomtatásban és elektronikus formában jelenik meg a nyáron, s ingyenesen lesz elérhető.

A Star Wars Világnapon, május 4-én ízelítőt kaphatnak az érdeklődők a kötetről, a készítésének kulisszatitkairól és a legfontosabb üzenetéről. Emellett további részleteket is elárulnak a szerzők és a szerkesztők arról, hogy kiknek ajánlják ezt az összeállítást.

A keddi online eseményről bővebb tájékoztatás a Star Wars Világnap a #pecsifoldrajzon: Galaktikus Geográfia bemutató és kerekasztal-beszélgetés című Facebook-esemény oldalán található.

(MTI)

Friss

YouTube / NewsHour4u

Szakértők sem tudják mit rejthet a Jemenben található pokol kútjának mélye

A Jemen sivatagában található óriási lyuk 30 méter széles és 100-250 méter mély is lehet akár. A helyi néphit szerint a démonok börtöneként hozták létre, ezt az állítást pedig a mélyéből felszálló bűzös szagok is alátámasztják.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A tudósok szerint ezért félünk annyira a sötétségtől

A sötétség a szem bizonyos sejtjein keresztül szabályozza félelemközpontunk működését.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ezt a kókuszos-málnás scone receptet te is elkészítheted

A scone egy angol édes pogácsa, amely nem igényel élesztőt.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk