Fogorvostól kapott műlábat Triumph, a koala

Illusztráció

Fogorvostól kapott műlábat Triumph, a koala

Nagy az öröm Ausztráliában.

Triumph története még 2017-ben vált ismerté Ausztráliában: a haldokló anyja mellett találtak rá a koalára, és a lába helyén csupán egy csonk volt egy születési rendellenesség miatt. Triumph ezután egy Brisbane-től délre fekvő Lismore-i koala-központba került, és rátalálója, Marley Christian lett az első számú gondozója, aki megpróbált megoldást találni a láb nélküli állatnak.

Először úgy nézett ki, hogy egy amerikai cég készíti Triumph protézisét, de többszöri próbálkozás után sem jártak sikerrel. Akkoriban már eljutott a hánytatott sorsú koala története a helyiekhez – végül ez volt Triumph szerencséje.

Egy ausztrál fogorvos, Jon Doulman vállalta, hogy elkészíti az egyedi protézist a koalának.

Végül Triumph egy igazán divatos és praktikus műlábat kapott: rózsaszínű és egy tépőzáras hevederrel rögzítettek az állat lábához. Minden úgy van kialakítva, hogy könnyedén mászhasson fára vagy futkorásszon, ha éppen kedve tartja. A szakemberek szerint a művégtag Triumph számára egyáltalán nem zavaró, és büszkén szaladgál benne – ugyanis ő az első koala, aki művégtagot kapott.

(Reuters)


A figyelmetekbe ajánljuk