pokémon go

Pokémon Go

Kirúgták a rendőröket, mert Pokémont fogtak rabló helyett

Elutasította a bíróság a Los Angeles-i rendőrök fellebbezését, akiket azért rúgtak ki, mert betörő helyett egy Snorlaxot fogtak el. A járőrkocsi felvételei rögzítették ugyanis, hogy a rendőrök Pokémon Got játszanak, ahelyett, hogy erősítést kérnének.


Egy kaliforniai bíró elutasította két exrendőrtiszt visszahelyezési kérelmét, akiket 2017-ben elbocsátottak állásukból, mert szolgálat közben Pokémon Got játszottak. A bírósági dokumentumok szerint a két rendőrről bizonyítja a járőrautó videokamerája, hogy figyelmen kívül hagytak egy erősítés kérést azért, hogy játszhassanak. A páros egy folyamatban lévő rablás közelében állomásoztak, és miután a reagáló rendőrök erősítést kértek, ők a hívást figyelmen kívül hagyva elhagyták a területet.

Amikor később megkérdezték, hogy miért nem reagáltak a hívásra, a két rendőr azt mondta, hogy hangos területen voltak, és nem hallották a rádiójukat. Felettesük kételkedett a magyarázatukban, és ellenőrizte a kocsiban lévő rögzítő műszerfali kamerát, amelyből kiderült, hogy a két rendőr hallotta a hívást, de úgy döntöttek, hogy máshová mennek, mivel nem akartak segíteni. A felügyelő jelentette az esetet, ami hivatalos vizsgálatot indított.

A bírósági beadványok szerint a kocsiba épített videorendszer részletes felülvizsgálata során kiderült, hogy nem sokkal azután, hogy elhagyták a rablás helyszínét, a két rendőr hallható volt, amint a Pokémon Goról beszélgetnek, többek között egy megjelent Snorlaxról és a legjobb útvonalról, hogy elfogják és elkapják. A következő körülbelül 20 percben a gépkocsiba épített videorendszer rögzítette, amint a rendőrök a Pokémonokról beszélgetnek, miközben különböző helyszínekre hajtottak, ahol a virtuális lények megjelentek a mobiltelefonjukon.

Amikor szembesítették őket a vádakkal, a rendőrök tagadták, hogy Pokémon Got játszottak volna, és azt mondták, hogy csak beszélgettek. Azzal az indokkal próbáltak fellebbezni, hogy a járműbe épített felvételeket nem arra szánták, hogy a rendőrök magánbeszélgetéseit megfigyeljék. A bíró viszont úgy találta, hogy ez egy hibás feltételezés, pláne ha bizonyítékként szolgálnak, úgyhogy elutasította a fellebbezésüket.

(Forrás: The Verge)


A figyelmetekbe ajánljuk