A Galaxis.

Ennyi új égitestet fedezett fel a NASA az elmúlt négy évben

Mozgalmas négy év áll a NASA Tranzit Exobolygófelmérő Műholdja (TESS) és az adataiból bolygókat kereső tudósok háta mögött.


A misszió most ért el egy fontos mérföldkövet: a kutatócsoport 5000, a TESS által TESS Objects of Interestnek (TOI) nevezett objektumot, azaz exobolygójelölteket és más érdekes jeleket tartalmazó égitestet talált. A csillagászok ezek közül a TOI-k közül választják ki azokat az objektumokat, amelyeket részletesebben és más műszerekkel vizsgálnak annak érdekében, hogy jobban megértsék, mit láthatott a TESS.

Tavaly ilyenkor a TESS valamivel több mint 2400 TOI-t talált. Mára elérte ennek több mint kétszeresét

– mondta Michelle Kunimoto, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) posztdoktora közleményében.

Eddig 176 TOI-t erősítettek meg bolygóként a TESS 2018 áprilisi indulása óta. Mivel az exobolygójelöltek megerősítése sok időt vesz igénybe, a tudósok arra számítanak, hogy a mostani felfedézek utóvizsgálata sok ideig fog tartani.

A TESS elődje, a Kepler-űrteleszkóp például több mint 2000 bolygójelöltet azonosított, amelyeket még mindig nem erősítettek meg, annak ellenére, hogy a műszer 2013-ban fejezte be a megfigyeléseket.

A csapat reményei szerint a TESS expedíciója legalább 2025-ig fog folytatódni.

Külön érdekesség, hogy misszió eddigi kutatásai között több olyan bolygó is szerepel, ahol egy év mindössze 16 földi órát vesz igénybe.

Forrás: Space.com

A figyelmetekbe ajánljuk