Első villamosított SUV modelljének bemutatásával a Maserati a Ghibli Hybrid tavalyi piaci bevezetését követően, újabb fontos lépést tett az elektromos autók gyártása terén megfogalmazott stratégiája megvalósítása érdekében.

A Maserati egyszerre szervezte meg fizikailag és a virtuális térben is a Levante Hybrid világpremierjét. A modell személyesen a Shanghai Auto Show közönsége előtt debütált, virtuálisan pedig a Maserati weboldalán tekinthették meg a bemutatót az érdeklődők. A Levante Hybrid virtuális világpremierjén David Beckham, a Maserati új globális márkanagykövete, és Dardust is részt vett, aki egy exkluzív, erre az alkalomra készült zeneszámot is bemutatott.

Érdemes leszögezni, hogy a Levante Hybrid gyorsabb, mint a dízelmotorral szerelt verzió, illetve fenntarthatóbb, mint a dízel vagy benzines változat, mindemellett egyedi jellemzőkkel bír.

A Maserati SUV modellje önmagában impozáns helyet követel magának a márka történelmében azzal, hogy rekordot döntött az eladások terén. Most pedig utat mutat a jövőbe, mely során a Szigonyos márka átfogó átállást valósít meg az elektromos autók világába.

A Maserati célja az volt, hogy úgy kínáljon agilitást, sebességet, luxust és vezetési élményt, hogy közben csökkenjen az üzemanyag-fogyasztás, de a márka hű maradjon értékeihez.

Ennek eredménye egy olyan hibrid SUV, ami magáénak tudhatja a Maserati modellekre jellemző, semmivel nem összetéveszthető dübörgő hangot.

A lényeg

Maserati

A Levante Hybridet egy négyhengeres, kétliteres motor és egy 48 voltos hibrid rendszer kombinációja hajtja, amely a lassításkor és fékezéskor keletkező energiát táplálja vissza. A hibrid változat így súlyra könnyebb, mint a hathengeres benzin-, vagy dízel motorral szerelt verzióké. Továbbá sokkal jobb súlyeloszlással rendelkezik, hiszen az akkumulátort az autó hátuljába szerelik, mely optimális tömegegyensúlyt eredményez anélkül, hogy csökkentené a csomagtér méretét. Ezzel még agilisabbá téve a Levantét, és még inkább fokozva a vezetési élményt.

Köszönhetően 330 lóerős maximális teljesítménynek, és a 450 Nm-es nyomatéknak, ami már 2250-es fordulatszámon rendelkezésre áll, a Levante Hybrid öszkerékmeghajtás esetén elérhető teljesítmény mutatói bámulatosak: az autó 240 km/órás végsebességre képes, és 6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre.

A Levante Hybrid egy új, Azzurro Astro névre keresztelt, háromrétegű metál fényezést kapott, ami a márka egyedi felszereltségi programjának, a Maserati Fuoriserie-nek része.

További belső és külső részletek járulnak hozzá a jármű összetéveszthetetlen formanyelvéhez: bizonyos elemek kék színt kaptak, melyek a hibrid mivoltot hívatottak jelképezni, ahogyan azt már a Ghibli Hybrid modellnél is megismerhettük. Az autó külsején a három ikonikus oldalsó légbeömlő nyílás, a féknyergek, és a C-oszlopon elhelyezett logó kapott kék fényezést. Ugyanez a kék árnyalat az autó belsejében is visszaköszön, az ülések öltéseihez használta cérna színében.

A Levante Hybrid Maserati Connect rendszerrel van felszerelve, ami lehetővé teszi az autó állapotának folyamatos monitorozását. A rendszer javítás, karbantartás szükségessége esetén azonnal jelez, így növelve az ügyfélelégedettségi élményt. Okostelefonnal vagy okosórával, a vezető a Maserati Connect App segítségével csatlakozhat az autó rendszerére. Ez otthonról is lehetséges virtuális személyi asszisztens (Amazon Alexa vagy Google Assist) segítségével.


Friss

3 légzéstechnika, amellyel könnyebben álomba ringathatod magad

A hosszú munkanapokkal, különféle feszültségekkel, szülői kiégéssel vagy más érzelmileg kimerítő helyzetekkel teli, elfoglalt és gyors tempójú társadalmunk megnehezítheti a valós relaxációt, a kikapcsolódást és a pihentető alvást. Rengetegen küszködnek valamilyen alvásproblémával, ám egyes légzőgyakorlatot segíthetnek megnyugodni, s ezzel együtt elaltatni minket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Megjelentek a Volt egyszer egy...Hollywood soha nem látott jelenetei

A Harper Perennial bemutatta Quentin Tarantino Volt egyszer egy...Hollywood című készülő regényének hivatalos előzetesét, amely tele van eddig soha nem látott felvételekkel a rendező kilencedik nagyjátékfilmjéből.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Egy óriási fényes spirált figyeltek meg a Csendes-óceán felett

A jelenség még június 18-án jelent meg, az eseményről pedig több felvétel is készült.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk