A lajhárok mindent lassítva csinálnak, még a pislogást is. De miért fejlődtek ki úgy, hogy ilyen lassú tempóban éljék az életüket?
A lajhárok meglepően lassú mozgása, néhány különös evolúciós trükknek köszönhető, de szaladjuk ennyire előre. 1749-ben, amikor a lajhárokat először tanulmányozták a tudományos irodalomban, „a létezés legalacsonyabb formájának" nevezték őket. Nem meglepő, hogy a lajhárok ilyen mélyreható spekulációk és félreértelmezések tárgyát képezték:
- A lajhárok azért lassúak, mert olyan leveleket esznek, amelyek elkábítják őket.
- A lajhárok olyan ostobák, hogy a saját karjukat összetévesztik egy faággal, és megragadva azt, lezuhannak.
- Ha levágod egy lajhár fejét, a szíve még 15 percig fog dobogni.
Unsplash / Manuel Oppel del Rio
De mégis miért ennyire lassúak? A válasz meglepően egyszerű. Lassúnak lenni hihetetlenül előnyös túlélési stratégia. Valójában a lassúság segítette a lajhárokat abban, hogy közel 64 millió éve fennmaradjanak ezen a bolygón. Ez nyilvánvalóan egy nyerő taktika. Ahhoz azonban, hogy pontosan megértsük, mi az, ami miatt ilyen lassúak, és miért működik ez a taktika ilyen jól, kicsit részletesebben meg kell vizsgálnunk e szokatlan állatok biológiáját.
A lajhárok lassúságának megértéséhez az egyik legfontosabb pont a látásuk. A kutatások kimutatták, hogy minden lajhárnak van egy ritka genetikai állapota, az úgynevezett pálcikamonokróma, ami lényegében azt jelenti, hogy a lajhároknak nincsenek olyan kúpsejtek a szemükben, amelyek a legtöbb más emlősnél a színlátáshoz szükségesek.
Emiatt teljesen színvakok, csak gyenge fényben látnak gyengén, világosban pedig teljesen vakok.
A lajhárok eredetileg nem a fákon éltek, és a ma élő lajhárok csak az evolúciós történetük legutóbbi szakaszában telepedtek fel a fákra. Mivel ekkor már nagyrészt vakok voltak, a fákra költözés veszélyes lépés volt. Nem sok vak hegymászó van, és azok, akik mégis, általában elképesztő alkalmazkodással küzdenek látásuk hiányával. Nem szaladgálhatsz a fákon, ha nem látod, hová mész, hisz a halálba zuhansz! A lajhárok számára a lassúság volt az egyetlen lehetőség.
A másik fontos pont a lajhárok alacsony energiatartalmú étrendje. Mind a két-, mind a háromujjú lajhár túlnyomórészt levélevő táplálkozást folytat, ami azt jelenti, hogy főként olyan levelekkel táplálkozik, amelyeknek kalóriatartalma feltűnően alacsony.
Ám az alacsony kalóriatartalmú táplálkozás nem magyaráz meg mindent, hisz rengeteg olyan emlős van, amelyik levélevő, és normális tempóban mozog. A különbség a lajhárok nagy, négykamrás gyomrában és rendkívül lassú emésztési sebességében rejlik.
