nő fehér köpeny
Szeptemberben ismét élőben rendezik meg a Kutatók Éjszakáját. A kétnapos eseményen szórakoztató előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, játékos programokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a tudomány új eredményeivel.


A több mint egy évtizede rendszeresen visszatérő őszi nagy tudományfesztiválra, vagyis a Kutatók Éjszakájára idén szeptember 24-25-én kerítenek sort a szervezők.

A program célja bemutatni a diákok, szüleik, tanáraik és az egész nagyközönség számára, hogy milyen mértékben szövik át hétköznapi életünket a műszaki és a természettudományok, valamint, hogy mennyire fontosak ezek a szakterületek a folyamatok leírásához, megértéséhez, új összefüggések felfedezéséhez; ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot

– áll a szervezők közleményében.

Az idei év újdonsága, hogy a szervezés és gördülékeny lebonyolítás érdekében megalakult a Kutatók Éjszakája Alapítvány az Európai Tudományért.

Az új alapítvány célkitűzései közé tartoznak a nevelés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés; a gyermekek és fiatalok oktatási, tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szabadidős tevékenységeinek támogatása, valamint a hátrányos helyzetű és a nagycsaládból érkező gyermekek és fiatalok részvételének támogatása.

A Kutatók éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat, amely a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítését célozza meg.

A hagyományok miatt kerül megrendezésre szeptember végén.

Tavaly az országos programsorozat időpontja a járványhelyzet miatt eltolódott novemberre, akkor az esemény minden programját a világhálón, online követhették az érdeklődők.

A fesztivál programjai augusztustól lesznek majd elérhetőek az esemény honlapján.

(Forrás: MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk