olasz szobor
Az olasz kormány új korlátozásokat vezetett be annak érdekében, hogy megpróbálja lelassítani az országban gyorsan növekvő esetszámokat.


Olaszországban koronavírus elleni védőoltást vagy a közelmúltban történt gyógyulást igazoló úgynevezett „szuperzöld igazolványt" kell felmutatni, amely legalább március 31-ig szinte minden nyilvános helyre való belépéshez és a tömegközlekedés használatához szükséges.

A követelmény megszünteti a negatív koronavírus-teszt bemutatásának lehetőségét, amely a múlt hétig elegendő volt a bárokba, éttermekbe, szállodákba, edzőtermekbe, színházakba, mozikba és tömegközlekedési eszközökre.

Az olasz miniszterelnök, Mario Draghi szerint a jelenlegi „problémák nagy részét" azok okozzák, akik eddig egyetlen oltást sem vettek fel. „Kevesebb oltatlannal az olaszok szabadabbak lennének" – mondta.

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Olaszország lakosságának 74,78 százaléka van teljesen beoltva. A miniszterelnök elmondása szerint a 12 év feletti lakosság majdnem kilencven százaléka vett már fel legalább egy adag oltást, több mint 82 százalék van átoltva, és 40 százalék már az emlékeztető oltást is megkapta.

Január 6-án azonban 219 430 új esetet jelentettek, ami új napi rekordot is jelent. A Reuters beszámolója szerint az országban a naponta jelentett esetszámok átlaga továbbra is csúcson van. Átlagosan naponta több mint 165 000 új esetet jelentenek.

Az olaszországi orvosok szerint a betegek elmúlt hetekben tapasztalt megugrása azt jelenti, hogy a kórházak hamarosan elérhetik azt a pontot, amikor már nem tudnak rendszeres műtéteket végezni, illetve nem tudnak megfelelő ellátást nyújtani a covidos betegeknek.

A miniszterelnök kiemelte: a jelenleg intenzív osztályokon fekvő betegek több mint kétharmada nem rendelkezik koronavírus elleni védőoltással, ami a kórházak leterheltségét okozza.

Az országban az oltási pontok már éjszaka is nyitva vannak.

Olaszországban a hét elején kezdődött meg a már említett szuperzöld igazolványok bevezetése. A rendőrök a vasútállomásokon ellenőrzik az utasok oltási igazolványát, és hogy a kötelező FFP2-es maszkot viselik-e, amely mostantól kötelező az olasz tömegközlekedési eszközökön. De az ellenőrzés nem csak a rendőrökre vonatkozik: a szabályokban érintett összes szektornak ellenőriznie kell a vendégek oltási státuszát.

(Travel Awaits)


A figyelmetekbe ajánljuk