A diónyi agyuk ellenére is a kakaduk a legprofibb kukabúvárok

A diónyi agyuk ellenére is a kakaduk a legprofibb kukabúvárok

Néhány sárgabóbitás kakadu kitanulta a kukabúvárkodás minden fortélyát, és már a társaknak adják át a tudásukat.

Minderre Richard Major ornitológus lett figyelmes Sydney-ben. A sárgabóbitás kakaduk (Cacatua galerita) olyan lelkesen nyitogatják a város kukáit, mintha nem lenne holnap.

Major 2018-ban vizsgálta a jelenséget 2018-ban, és a lakosok megkérdezése nyomán arra jutott, hogy Sydney három külvárosi részén is alkalmazzák a madarak a szokatlan technikát.

A kukákat fosztogató állatok 2019 végére pedig már 44 külvárosi területre bővítették a hálózatukat.

A szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy a kakaduk önállóan jöttek-e rá, mit kell tenniük, vagy a tapasztaltabb egyedektől tanulták el. A Science című tudományos lapban bemutatott tanulmányuk pedig meg is adta a választ: természetesen ellesték a jelenséget kukabúvár társaiktól.

A kutatók a vizsgált napokat a kukásautó érkezésére időzítették: amikor az emberek kigördítették kukáikat az utcasarokra, Barbara Klump, a Max Planck Intézet kutatója a kukákra landoló kakadukat figyelte. Ugyan nem mindegyik madár tudta kinyitni a kukák fedelét, de a szakértőnek mintegy 160 videót sikerült készítenie a sikeres kísérletekről.

A felvételek elemzése során arra jutottak, hogy a nőstények sikeresebbek voltak a kukázásban, amihez a nagyobb hímek tudtak még csatlakozni. A sikeres madarak jellemzően dominánsak is voltak a hierarchiában.

Ez arra utal, hogy minél több a társas kapcsolatod, annál több lehetőséged van a megfigyelésre és az új viselkedési módok eltanulására, majd terjesztésére is

– véli Klump.

Ahogy az MTI is írja, a kakaduk különösen társas madarak, amelyek mindig kisebb csoportokban táplálkoznak, nagyobb csoportokban éjszakáznak és nagyon ritkán láthatóak Sydneyben magányosan. Miközben sok állatfaj egyedszáma csökkent az ausztrál városok terjedésének hatására, ezek a merész és pompázatos madarak általában gyarapodnak.

A papagájalakúak – ide tartoznak a kakaduk is – a legokosabb madarak között vannak. Bár agyuk csak diónyi méretű, előagyuk neuronokkal olyan sűrűn átszőtt, hogy számos kognitív képességük az emberszabásúakéhoz hasonlatos.

(CNN)


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk