A maja isteneket megviccelő ikerpár és 9 cool dolog az internetről

A maja isteneket megviccelő ikerpár és 9 cool dolog az internetről

Szinte már hagyomány, hogy keddenként csokorba rendezzük az elmúlt egy hét legizgalmasabb internetes bejegyzéseit. Nem teszünk most sem másképp: megismerhettük például annak az ókori ikerpárnak a történetét, akik megviccelték a maja isteneket, az 1920-as években tomboló álomkór sztoriját, de találtunk egy fotót az utolsó élő veteránról is, aki még az amerikai függetlenségi háborúban harcolt.


​A japán hosszú íj és annak ára

Japánban évszázadok óta használják a hosszú íjakat, vagyis a Yumi-kat. Ezeknek a kézzel készített bambuszfegyvereknek az ára manapság már meghaladja a kétezer dollárt, ami átszámolva 640 ezer forint körül mozog. A több mint 2 méteres magasságuk miatt ezeket az íjakat nehéz kezelni, de elkészítésük is nagy kihívás. Ha ennyi gond van velük, hogy lehet, hogy mégis ennyire drágák? A Business Insider videójából kiderül.

Az istenekkel viccelő ikrek

Az ókori maja birodalomban az ikertestvérek, Junajpu és Ixb'alanke egy nap megtalálták apjuk elrejtett labdajáték-felszerelését. Nem is kellett nekik sok, szinte egyből játszani kezdtek. Ezt hallották meg az alvilág urai, akik hírnököt küldtek a testvérpárhoz, hogy kihívják őket egy mérkőzésre. A veszély ellenére az ikrek válaszoltak a hívásra, és elindultak a környék nagyvárosa, Xibalba felé. Vajon mi lehet a történet vége? Ki győzedelmeskedett? És milyen eszközöket kellett ehhez használnia?

Így lett sztár Robert Redford

Az elábbi felvételen Robert Redford és Paul Newman látható 1969-ben a Butch Cassidy és a Sundance kölyök forgatásán. Newmannek kifejezettek ki kellett harcolnia, hogy a hollywoodi újoncnak számító Redford játssza a filmben a társát. „Őt akkoriban sztárnak tartották, engem pedig nem. Attól kezdve nagyon szerettem őt." – emlékezett vissza Redford.

Ezért vagyunk mi a legintelligensebbek

Unsplash

Bár a legtöbb élőlény esetében beszélhetünk intelligenciáról, egy dolog biztos: egyik faj sem volt eddig ezt képes olyan szinte emelni, mint ahogy azt mi, emberek tettük. Megfejteni, hogy neurológiai szinten miért vagyunk kognitívan fejlettebbek, sokáig szinte lehetetlen volt, egy frissen közölt tanulmány azonban lehet, hogy megtalálta a kérdésre a helyes választ.

A leghaszontalanabb óriásprojektek

Elhagyott, elhalasztott és meghiúsult megaberuházások. Ebben a videóban a világ leghaszontalanabb és legdrágább megaprojektjeit veszik sorra, köztük Forest Cityt, a hawaii H3-as autópályát és a világ legfurcsább városát.

Több mint 100 éves hórekord Kínában

Getty Images

Északkelet-Kína egyes részein a heves hóviharok rekordmennyiségű havat hoztak, ami komoly aggodalomra ad okot az otthonok melegen tartásával kapcsolatban azon a területen, amelyet az év elején áramkimaradások sújtottak.

Az extrém időjárási körülmények nemcsak Kínát sújtották, a szomszédos Belső-Mongóliában egy ember meghalt és több mint 5600 lakos életét nehezítette meg a heves havazás. A mongol Tongliao város meteorológiai kutatói a Global Times című állami lapnak elmondták, hogy a hóvihar váratlan és rendkívül szélsőséges időjárási esemény volt.

A New York-i álomkór

Az orvostudomány hosszú utat tett meg az elmúlt száz évben, de ez nem jelenti azt, hogy minden orvosi rejtély megoldódott volna. Az 1920-as években New Yorkot sújtó rejtélyes álomkór, az Encephalitis lethargica oka a mai napig megoldatlan.

Eredetileg azért nevezték álomkórnak, mert az első néhány esetben aktív emberek spontán elaludtak, a betegségnek azonban sokféle tünete és megjelenési formája volt.

A legidősebb életben maradt veterán

Az alábbi fotón az amerikai függetlenségi háború egyik legidősebb életben maradt veteránja látható. William Hutchings, 1864-ben, 100 éves korában. Ő egyike volt azon kevés veteránoknak, akikről fényképet készítettek. Tizenöt évesen vonult be a seregbe, saját államának, Maine-nek a partvidéki védelmére.

A furcsán felfedezett fekete lyukak

Shutterstock

Amikor nem emésztik fel aktívan az anyagot – ami a legtöbb csillagtömeggel rendelkező fekete lyuk esetében nem történik meg –, a fekete lyukak nem bocsátanak ki sugárzást, ezáltal észlelésük is lehetetlenné válik. Ahhoz, hogy felfedezzék őket, a tudósoknak furcsa módszerekhez kell folyamodnia, például olyan csillagokat kell keresniük, melyek látszólag kettős pályán, a nagy üresség körül keringenek.

A holland dőlésszög

A holland szög (más néven holland dőlésszög vagy ferde szög) egy olyan filmkészítési technika, amely a kamera ferde beállítását és az egész jelenet megdöntését jelenti. A blockbuster filmektől kezdve a szappanoperákon át a reklámokig bezárólag mindenhol találkozhatunk vele. Arra használják, hogy kiemeljék, ha valami nem stimmel, vagy hogy egy felvétel érdekesebbnek tűnjön tőle. De vajon miért terjedt el ennyire?

A figyelmetekbe ajánljuk