nap, naprendszer

A Kleopatra nevű kutyacsont alakú kisbolygó a Mars és a Jupiter között kering a Nap körül, és a Naprendszer legszokatlanabb objektumaként tartják számon.


Az Európai Déli Obszervatórium VLT távcsőegyüttesével az eddigi legélesebb és legrészletesebb képeket sikerült rögzítenie a Kleopatra kisbolygóról. A kutatók minden eddiginél nagyobb pontossággal tudták meghatározni a kutyacsontra hasonlító különleges aszteroida tömegét és alakját is. Így azt is megtudhatjuk, hogy hogyan alakult ki a kisbolygó és a körülötte keringő két hold.

A két kis hold AlexHelios és a CleoSelene, amelyeket az ókori Egyiptom híres fáraójának, Kleopátrának a gyermekeiről neveztek el.

A SPHERE (Spectro-Polarimetric High-contrast Exoplanet Research) műszer által 2017 és 2019 között különböző időpontokban rögzített felvételeket kereste ki az archívumból. A kisbolygó tengely körüli forgását kihasználva más-más szögek alatt láttak rá, ez alapján pedig el tudták készíteni alakjának eddigi legpontosabb 3D-s modelljét. Az alak- és térfogat-pontosítás során kiderült, hogy az egyik lebeny nagyobb a másiknál. Az aszteroida hosszára 270 km körüli becslést adtak, ami fele a La Manche csatorna hosszának.

A kisbolygó a kritikushoz közeli sebességgel forog, amelynél már megkezdődne a szétdarabolódás, így még kis becsapódások is törmeléket szakíthatnak ki a felszínéből. A kutatócsoport pedig úgy véli, hogy ilyen törmelékdarabokból állhatott össze az AlexHelios és a CleoSelene, azaz a Kleopatra „megszülte" saját holdjait.

Kleopatra aszteroidacommons.wikimedia.org

A kutatás vezető szerzője, Dr. Franck Marchis, a kaliforniai Mountain View-ban működő SETI Intézet munkatársa elmondta:

A Kleopatra valóban egyedülálló égitest. Egy ilyen összetett, többszörös aszteroida-rendszernek a megértése segíthet abban, hogy többet tudjunk meg a Naprendszerünkről"

A figyelmetekbe ajánljuk