Egy nemzetközi program során 20 éven keresztül vizsgálták, hogy mennyi földön kívüli anyag jut el a bolygónkra. A válasz: sok.


Naprendszerünk kifejezetten poros, ezek az űrben keringő részecskék különböző égitestekről – a legtöbb esetben üstökösökről – származnak. Földünk mozgása miatt kikerülhetetlen, hogy találkozzunk ezekkel az anyagokkal, melyeknek egy része a földfelszínt is eléri. Egy nemrégiben közölt tanulmány szerint minden évben nagyjából 5 ezer tonna, az univerzumból érkező szemcse rakódik le bolygónkra – olvashatjuk az IFLScience cikkében.

A becslések alapján évente 5,2 millió kilogramm mikro-, és nagyjából 10 ezer kilogramm nagyobb meteorit landol Földünk felszínén.

A törmelékek nagysága 30 és 200 mikrométer közé esik, ebből pedig az is megállapítható, hogy méretük miatt pontos mennyiségüket felmérni szinte lehetetlen. A Párizs-Saclay Egyetem munkatársa Julien Rojas, kollegáival kiegészülve az Antakrtiszon található kutatóállomás közelében található mintákat elemezték, melyeket összesen hat expedíció alatt gyűjtöttek be. Azért esett erre a helyszínre a választás, mert a térségben viszonylag kevés a friss hó, valamint a földi por szintje is elenyésző, így a terület tökéletes helyszínt biztosított a vizsgálathoz.

Az eredmények alapján a mikrometeoritok 80 százaléka üstökösökről származik, az érintett objektumok többsége a Jupiter-család tagja. A maradék 20 százalék aszteroidákhoz köthető.

A figyelmetekbe ajánljuk