Az új számítások alapján a globális felmelegedés jóval erőteljesebb lehet a jövőben, mint gondoltuk.

Az utolsó jégkorszak az eddig véltnél jóval hidegebb, a mai átlaghőmérsékletnél 6 Celsius-fokkal hűvösebb volt – olvasható svájci, német és amerikai kutatóknak a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányában.

A szakértők munkájuk során ősi talajvizet elemeztek. Az abban oldott, kémiailag nyugalmi állapotban lévő nemesgázok elemzéséből kiderül, milyen hőmérsékletek uralkodtak, amikor a víz a talajba szivárgott.

Így nézhetett ki a Föld akkoriban

Wikipedia / Ittiz (CC BY-SA 3.0)

A vizsgálatot, amelyben az Eawag vízkutató intézet is részt vett, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa, Alan Seltzer vezette – írja az MTI.

A világ minden tájáról származó már meglévő adatokat vagy újonnan vett talajvízminták adatait elemezték ki szisztematikusan, világszintű sztenderdek alapján. Relatív kormeghatározási módszerekkel létrehoztak egy hőmérsékleti görbét. A legalacsonyabb értéke az utolsó jégkorszak, az utolsó glaciális maximum (LGM) csúcspontjának felel meg.

Eszerint a globális átlaghőmérséklet hat Celsius-fokkal alacsonyabb volt a mainál, tehát 14 Celsius-helyett 8 Celsius-fok volt.

Eddig a tudósok úgy vélték, a hőmérséklet csak 3-5 Celsius-fokkal lehetett alacsonyabb.

„Ez nem jó hír a jövőbeli globális felmelegedés szempontjából. A Föld ugyanis eszerint az eddigi becslésekhez képest erőteljesebben felmelegedhet"

– mondta Werner Aeschbach, a Heidelbergi Egyetem környezetfizikusa.

Az eredmények egybevágnak új, fosszilis tengeri planktonokon végzett értékelésekkel. Ezek abból indulnak ki, hogy a klíma érzékenyebb a légkörben lévő szén-dioxidra, mint ahogyan azt korábbi tanulmányok feltételezték.


Friss

Íme, 3 tipp, hogy feldobd magad, ha szomorú vagy

Mutatunk néhány tippet, ha fel szeretnénk dobni magunkat szomorúság esetén.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Készíts te is házilag limonádét!

A limonádé a nyár egyik legkedveltebb itala. Nagy szükségünk van rá, főleg ebben a hőségben.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

3 légzéstechnika, amellyel könnyebben álomba ringathatod magad

A hosszú munkanapokkal, különféle feszültségekkel, szülői kiégéssel vagy más érzelmileg kimerítő helyzetekkel teli, elfoglalt és gyors tempójú társadalmunk megnehezítheti a valós relaxációt, a kikapcsolódást és a pihentető alvást. Rengetegen küszködnek valamilyen alvásproblémával, ám egyes légzőgyakorlatot segíthetnek megnyugodni, s ezzel együtt elaltatni minket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk